Belföld

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kiskunhalason

Egy 68 éves nő telefonált a rendőrségre 2024. január 18-án délelőtt, és elmondta, hogy röviddel korábban elvették az értékeit. A néhány utcányira lévő temetőbe indult, ezért kerékpárra szállt. Az egyik kereszteződéshez érve leszállt a bicikliről, és gyalogosan folytatta útját, amikor hirtelen lökést érzett hátulról. A durva mozdulattól az idős áldozat elesett, a kerékpárja pedig eldőlt. Ahogy felnézett, csak azt látta, hogy egy ismeretlen megragadja a földre esett táskáját és elszalad – írja a police.hu. 

A sértett megpróbálta követni kirablóját, akire néhányan egyébként fel is figyeltek menekülése közben, és két férfi még a ruházatát is megjegyezte. A nőnek segítettek értesíteni a rendőrséget.

A járőrök és a nyomozók azonnal a helyszínre mentek, és a két férfi személyleírása alapján elindultak megkeresni a bűnöst. A gyors bejelentésnek és a szemtanúk segítségének köszönhetően az egyik járőrpár a közelben igazoltatta a személyleírásnak megfelelő férfit, akiről kiderült, hogy valóban ő követte el a bűntettet. Így az elkövető csuklóján 9 óra 50 perckor, 20 perccel a rablás után már kattant a bilincs.

A 26 éves miskei illetőségű férfi elismerte a rablást, és elmondta, hogy a pénz egy részét szinte azonnal elköltötte az első útjába eső üzletben és dohányboltban. Azt is bevallotta, hogy a pénzt kivette a táskából, amit aztán eldobott.

A rablással gyanúsítható fiatalt a kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik