Belföld

Csapody Miklós kilép az MDF-ből

Csapody Miklós kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben.

A politikus döntéséről kedd este számolt be az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„Elköszönök a választópolgároktól, megköszönöm (…) a kopogtatócédulák tulajdonosainak azt a sok-sok segítséget, amit kaptam” – mondta Csapody Miklós. Hozzátette, hogy részéről a kampány véget ért.

„Én ezt így tovább nem tudom vállalni, tettem, amit tehettem” – mondta.

Csapody Miklós plakátjait is levetette. Azt egyelőre nem akarta megmondani, hogy a választástól visszalép-e, csak annyit mondott, hogy erre a törvény lehetőséget ad.

A politikus kilépésének okairól elmondta, „az SZDSZ-szel való összeállás és sok minden vezetett ide”, így az is, hogy Bokros Lajos „vendégként” erőszakosan, többször adott ultimátumot a párt vezetésének.

A sajtóhírek hétfőn még arról szóltak, hogy Kajdi József visszalépése utat nyithat Csapody Miklós fővárosi képviselőjelölt számára, aki a szombati választmányi döntés értelmében nem került fel a párt országos listájára. Végül Ikvai-Szabó Imre, SZDSZ-es főpolgármester-helyettes kapott befutó helyet az MDF országos listáján.

Csapody Miklós az MDF egyik alapító tagja volt, 1990-től az MDF parlamenti frakciójának széthullásáig, 2009. március 30-ig MDF-es, ezt követően független képviselő volt az Országgyűlésben. Csapody Miklós a 2010-es választásokon nem került bejutó helyre az MDF budapesti listáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik