Tudomány

Meztelenül, háza ablakában légfürdőzött Benjamin Franklin

Wikipedia
Wikipedia

Az utolsó polihisztorok egyike, Benjamin Franklin 1706-ban született. Hivatalosan csak két évet járt iskolába, már 10 évesen dolgozni kezdett, 15 évesen pedig saját cikkeit publikálta álnéven egy újságban. Később nyomdászként, kiadóként sikeres üzletemberré vált, anyagi függetlenségét megteremtve pedig az 1740-es évek végére a tudomány felé fordult – írja a Múlt-kor.hu.

Hangszert és üvegharmonikát készített, kályhát tervezett, neki köszönhetjük az első kétfókuszú, azaz bifokális szemüveget. A papírpénz bevezetésének egyik élharcosa volt, de elkészítette a Golf-áramlat térképét és értekezett a földrengésekről is, ő vezette be az elektromos töltéshez kapcsolódóan a pozitív és a negatív elnevezést. Franklin bizonyította be, hogy a villám természetes légköri elektromos kisülés, és ennek nyomán a házak villámhárítóval történő felszerelését javasolta. Mindemellett számos furcsa szokással rendelkezett, például

szerette a „légfürdőzést”, amely abból állt, hogy házának ablaka előtt ádámkosztümben üldögélve figyelte az arra elhaladó járókelőket.

A leghíresebb kísérletét egy papírsárkánnyal végezte: 1752-ben egy vihar során bocsátotta fel a fém csúccsal ellátott eszközt, a sárkány selyemzsinórjának földi végére pedig egy kulcsot kötött. Amikor a zsinór megtelt légköri elektromossággal, Franklinnak sikerült az ujjával szikrákat kicsalni a kulcsból. Óriási szerencséje volt, a kísérletet rekonstruáló Georg Wilhelm Richmann például halálos áramütést szenvedett Szentpéterváron.

Franklin nemcsak a tudomány világában, hanem a közéletben is aktívan tevékenykedett, és diplomáciai szerepet is vállalt, 1757-től 1775-ig Londonban képviselte Pennsylvaniát az angol kormánynál. A Kontinentális Kongresszus tagjaként 1776-ban részt vett a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésében, 1783 szeptemberében pedig ő látta el kézjegyével az Egyesült Államok függetlenségét elismerő békét. 1787-ben az alkotmányozó konvenció tagjaként részt vett az Egyesült Államok alkotmányának létrehozásában is. Az USA egyik „alapító atyajaként” tisztelt Benjamin Franklin 1790. április 17-én hunyt el Philadelphiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik