Nagyvilág

Elzártak egy átkelőt a magyar határon a román gazdák

Daniel MIHAILESCU / AFP
Daniel MIHAILESCU / AFP

Elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét szerdán az immár napok óta tiltakozó román gazdák, és több romániai helyszínen is folytatódtak a forgalomlassító felvonulások, írja az MTI.

Bár az egyes gazdaszervezetek képviselői már hétfőn este megegyeztek a román mezőgazdasági minisztériummal követeléseik teljesítéséről, a román gazdák spontán tüntetései szerdán is folytatódtak. A Nagykároly környéki gazdák délben a román-magyar határra, a csanálosi (Urziceni) határátkelőhöz vonultak, ahol előbb az egyik, majd mindkét sávot lezárták traktorjaikkal, akadályozva a határátkelést – írta a román rendőrség közlekedési osztálya.

A tiltakozó gazdák napok óta követelik egyebek között a kamionok számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás árának csökkentését, a hektáronkénti állami támogatás megemelését, az aszály okozta veszteségek állami kompenzálását és a gázolaj jövedéki adójának eltörlését. Emellett egyenlő versenyfeltételeket kérnek a szállításban, és szükségesnek látják egy minimális referenciatarifa bevezetését Spanyolország és Magyarország mintájára. Követelik továbbá a parlament létszámának csökkentését a korábbi referendumnak megfelelően.

Követeléseik között szerepel még 50 százalékos jövedelemadó-csökkentés a mezőgazdasági alkalmazottak számára, az elektronikus számla eltörlése az egymillió eurónál kisebb forgalmú cégek számára, és a földterületek eladásának megtiltása külföldiek számára.

A Szatmári Friss Újság beszámolója szerint szerdán a gazdák 40 munkagéppel vonultak a határátkelőhöz. A Presa SM román hírportál azt írta, Szatmár megye prefektusát is a helyszínre várják, hogy tárgyaljon a tiltakozókkal. A hírportál szerint a Facebookon szerveződő tiltakozók azt is felvetették, hogy a román-ukrán határra vonulnak, és a halmi határátkelőt is elzárják.

A román-ukrán határon szerdán is félszáz traktorral és más járművel vonultak a szeretvásári (Siret) határátkelőhöz a román gazdák, gátolva a határátlépést. Alina Petraru, a határrendészet Suceava megyei területi kirendeltségének szóvivője közölte: hétfő délután óta itt egyetlen ukrajnai kamion sem lépett be Románia területére a tiltakozás miatt. A 20 kilométeren feltorlódott román kamionokat szerdán elkezdték beengedni a határátkelő területére, Ukrajna irányába.

A tiltakozás folytatásával fenyegettek kedden a Kovászna megyei gazdák is, sérelmezve, hogy nem tudtak egyeztetni a prefektussal követeléseikről.

Eközben a News.ro azt írta, hogy Konstanca megyében a rendőrség 30 tiltakozónak bevonta a gépkocsivezetői engedélyét, mert kedden délután nem a nekik szánt sávon közlekedtek a konstancai kikötőhöz vezető autópályán. A tiltakozók azt állították, hogy a csendőrség utasítására váltottak sávot, de a csendőrök cáfolták, hogy ilyen utasítást adtak volna.

Romániában kedden 76 pontosra bővített követeléslistát terjesztettek a kormány elé az egy hete forgalomlassítással tüntető gazdák és fuvarozók, és bejelentették, hogy tovább folytatják az ország számos térségére kiterjedő demonstrációsorozatukat. Erre azután került sor, hogy több – a spontán akciók szervezésétől elhatárolódó, de a tüntetőket szolidaritásukról biztosító – gazdaszervezet hétfőn 13 pontos intézkedéscsomagról állapodott meg a mezőgazdasági miniszterrel, vezetőik pedig bejelentették, hogy részükről a tiltakozás véget ért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik