Élő Nagyvilág

Az EU szankciókkal sújtotta a Hamász gázai övezeti vezetőjét

Israeli Army / AFP
Israeli Army / AFP

Hétfő közvetítésünket itt tudja visszaolvasni.

A kétállami megoldás létrejöttével Szaúd-Arábia elismerné Izraelt

Szaúd-Arábia kormánya elismerheti Izrael államát, ha egy széleskörű politikai megállapodás részeként döntés születik egy palesztin állam létrejöttéről – jelentette ki a királyság külügyminisztere, Feiszal bin Farhán Ál Szaúd kedden a davosi Világgazdasági Fórumon.

Egyetértünk abban, hogy a térség békéje magában foglalja a békét Izrael számára is, de ez csak a palesztinok békéjén keresztül, egy palesztin állam létrejöttével valósulhat meg

– fogalmazott.

A szaúdi diplomácia vezetője elmondta azt is, hogy Rijád az amerikai kormánnyal együttműködve dolgozik az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldásában rejlő regionális béke elérésén, „ami a gázai konfliktus szempontjából még inkább időszerű”.

Izraelt a régióban elsőként Egyiptom ismerte el 1979-ben, majd Jordánia 1994-ben. Ezt követően 2020-ban Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Marokkó is diplomáciai kapcsolatokat létesített vele.

A zsidó állam és Szaúd-Arábia közeledése azonban “befagyott” a Hamász szélsőséges palesztin szervezet Izrael elleni október 7-i támadása miatt, majd az ezt követő izraeli megtorlás miatt a Hamász ellenőrizte Gázai övezet ellen.

MTI

Az EU szankciókkal sújtotta a Hamász gázai övezeti vezetőjét

Az EU Tanácsa úgy határozott, hogy Jahja esz-Szinvárt, a Hamász iszlamista palesztin szervezet gázai övezeti vezetőjét felveszi a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló szankciós jegyzékbe – közölte a brüsszeli testület kedden.

Ez a döntés az Európai Unió válaszlépése a Hamász által jelentett fenyegetésre és az Izraelben 2023. október 7-én elkövetett brutális és válogatás nélküli terrortámadásokra – olvasható a tanácsi közleményben.

A szankciók, amelyek a keddi naptól kezdve hatályosak, a vagyoni eszközök befagyasztását, valamint pénzeszközöknek a jegyzékbe vettek rendelkezésére bocsátásának tilalmát foglalják magukban.

A Tanács ugyancsak kedden szankciós jegyzékbe vette Ahmed Khaled Müllert, a szomáliai al-Shabaab terrorszervezet egyik tagját. “A szankcionált személy részt vett harci műveletekben és terrorcselekményeket követett el az al-Shabaab nevében” – közölte a testület.

(MTI)

Katari miniszterelnök: Két állami megoldás nélkül nem lehet visszatérni az október 7-e előtti állapotokhoz

Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari miniszterelnök a Davosi világgazdasági Fórumon elmondott beszédében kijelentette:

nem létezik olyan döntés, amellyel varázsütésre vissza lehetne térni az október 7. előtti állapotokhoz, egyedül a kétállami megoldás valódi megoldás.

Mint mondta: a háború befejezésére, a ciszjordániai helyzet normalizálására és az Izraelben raboskodó palesztin túszok szabadon engedésére kell törekedni.

A ciszjordániai helyzet nem rosszabb, mint a gázai

– mondta Ál Száni, hozzátéve, hogy a világ nem hunyhat szemet afölött, ami Gázában történik. A kormányfő arról is beszélt, hogy a térségben élők számára csalódást keltő a nemzetközi közösség konfliktusra adott válasza.

(al-Dzsazíra)

Egyetlen izraeli légicsapás végzett egy palesztin családdal

A palesztinok azokon a helyeken sincsenek biztonságban, ahová evakuálták őket, jelenti az al-Dzsazíra helyszíni tudósítója Gázából.

Tegnap éjjel az övezet legdélebbi pontján fekvő Rafah-t lőtte Izrael. Egy lakóházat ért találat legalább tizenkét civillel végzett. Egy család összes tagja meghalt.

Eközben Hán Júniszban hét embert ölt meg egy izraeli rakéta, közülük öten egy családhoz tartoztak.

Az október 7-e óta dúló konfliktus első száz napján

24,100-en haltak meg és 60,834-en sebesültek meg a Gázai övezet elleni izraeli támadásokban. 

Szíriai és iraki célpontokat támadott Irán

Irán hétfőn éjszaka rakétákkal lőtte az állítása szerint az észak-iraki Erbílben lévő „izraeli kémközpontokat”, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető észak-szíriai célpontokat. Erbílben többen meghaltak.

Az Erbílre kilőtt rakéták az amerikai konzulátus közelében lévő gazdag negyedben csapódtak be. A kurd regionális kormány biztonsági tanácsa szerint a támadásnak négy polgári halálos áldozata és hat sebesültje volt.

Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy az iraki kurd régióban a Moszad izraeli hírszerző ügynökség egyik főhadiszállását találták el. Egy másik közleményük szerint több ballisztikus rakétát lőttek ki „terrorista” célpontokra, köztük az Iszlám Állam szíriai állásaira, és megsemmisítették őket.

Az Irán által támogatott iraki milíciák az Izrael és a Hamász között zajló háború kezdete óta számos dróntámadást indítottak az Irakban és Szíriában állomásozó amerikai csapatok bázisai ellen.

Matthew Miller amerikai külügyminisztériumi szóvivő hangsúlyozta, hogy

az Egyesült Államok határozottan elítéli az Erbíl elleni iráni rakétatámadást.

Egy név nélkül nyilatkozó amerikai védelmi illetékes közölte, hogy az amerikai erők követték a rakétákat, amelyek Észak-Irakban és Észak-Szíriában csapódtak be, és a támadások nem tettek kárt amerikai létesítményekben.

Egy iraki biztonsági illetékes közölte, hogy Erbílt számos ballisztikus rakétával lőtték, de további részleteket nem osztott meg a támadásról. Az Irán által támogatott iraki milícia egy szintén név nélkül nyilatkozó tisztségviselője pedig arról számolt be, hogy az iráni Forradalmi Gárda tíz rakétája csapódott be az amerikai konzulátus környékén.

(MTI)

Száz rakétaindítót foglalt le Izrael

Száz rakétaindítót találtak az izraeli csapatok az észak-gázai Beit Lahia közelében, adta hírül az izraeli hadsereg.

Az IDF szerint az indítóállások mellett 60 darab, kilövésre kész rakétafejet is lefoglaltak.

Közölték azt is, hogy nőtt a Gázában elesett izraeli katonák száma: immár 189-en haltak meg a szárazföldi invázió megindítása óta.

Az övezetben több helikopteres támadást is végre hajtottak a Hamász fegyveresei ellen. A déli Hán Júniszban egy izraeli ejtőernyős alakulat szúrt ki egy Hamász-harcost egy épületben, akivel tűzharcban végeztek. Az IDF szerint nem sokkal később egy második fegyveres is felbukkant ugyanabban az épületben, őt tanklövedékek semlegesítették.

A palesztin Wafa hírügynökség szerint az izraeliek 132 gázait öltek meg az elmúlt 24 órában.

(The Times of Israel)

Olvasói sztorik