Szórakozás

Pákó tüntetőket visz a Parlamenthez – Ezt követeli

fekete-pako(430x286)(2).jpg (fekete pákó, )
fekete-pako(430x286)(2).jpg (fekete pákó, )

Fekete Pákónál betelt a pohár. A mulatós zene ismert figurája nem bírja tovább tétlenül nézni, hogy mind volt párja, mind pedig a hatóságok semmibe veszik a bíróság határozatát. Úgy döntött, ha kell, tüntet.

Pákó százszor, száz helyen elmondta már, mindent megtesz azért, hogy kisfiát újra láthassa. Bencét több mint egy éve rejtegeti előle gyermekének anyja, és hiába döntött úgy a bíróság, bizonyos időközönként az apa is találkozhat Bencével, ezek a láthatások eddig egyetlen alkalommal sem jöttek össze.

A híresség annyira elkeseredett, hogy most már attól sem riad vissza, hogy a Parlament elé vonuljon. Úgy gondolja, ha volt párja nem tartja be a bíróság döntését, azt akkor a hatóságoknak kellene betartatnia vele.

„Nagyon szeretném, ha csatlakoznának hozzám azok, akik hasonló cipőben járnak, mint én, vagyis hosszú ideje nem látták a gyermeküket. Azt gondolom, ha sokan összefogunk, talán a hatóságok is odafigyelnek ránk és tesznek annak érdekében, hogy mindenki betartsa a szabályokat. Aki csatlakozna hozzám, az jelentkezzen a Facebook-oldalamon és megszervezzük a demonstrációt” – osztotta meg tervét Pákó a Hír24-gyel.

A híresség ügyével kapcsolatban az is kiderült, hogy Pákó volt párja könnyen bajba kerülhet, ha nem viszi el a láthatásokra Bencét. Nem kizárt az sem, hogy megbüntetik, de akár Bencét is elvehetik tőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik