Szórakozás

„Finoman jelezte, ehhez a kormány beleegyezésére is szükség volna” – a Szomszédok folytatásáról beszélt Bujtás János rendező

Hámor Szabolcs / MTI
Hámor Szabolcs / MTI
Függőben maradt a tárgyalás minderről az MTVA-val, állítja.

37 éve indult a Szomszédok című teleregény, és 25 éve fejeződött be. Bujtás János rendező a Vasárnapi Blikknek elárulta, voltak tervei, hogy folytatnák a sorozatot. Öt évvel ezelőtt készült egy emlékadás is a LifeTV-re, ám ennél nagyobb volumenű tervei is voltak.

Jómagam több, még élő alapszereplővel is beszéltem, akik többségében nyitottan álltak egy esetleges folytatás lehetőségéhez, hiszen a Szomszédok az ország helyzetét mutatta be, az átlagemberek mindennapjait, ami ebben a mai, felgyorsult világban, a technológia fejlődése miatt talán még érdekesebb és aktuálisabb lenne, mint régen. A Szomszédok újraforgatása olyan komoly gondolat, hogy korábban az MTVA elnökét is megkerestem az ügyben, akinek tetszett az ötlet, mert ő is szerette a sorozatot. Ám ez nem csupán az anyagi forrásokon múlik, finoman jelezte felém, ehhez a kormány beleegyezésére is szükség volna. A tárgyalás függőben maradt, én viszont reménykedem abban, hogy talán egyszer megvalósulhat.

Bujtás hozzáteszi, a nézők tudtak azonosulni a sorozatban látott történetekkel, és ez ma sem volna másképp: „Az például, ami Kulka Jánossal történt, sokakat érint, a nyolc évvel ezelőtti sztrókja után bekövetkezett javulása pedig elismerésre méltó dolog, ami a hasonló helyzetben levő embereknek segíthetne.”

A rendezőnek rengeteg ötlete van, és a sorozat színészei is nyitottak volnának a folytatásra, de Németh Kristóf kevésbé:

A Szomszédok egy korrajz volt, aminek fontos szereplői voltak azok a művészek, akik ma már az égi társulatban játszanak… Azt gondolom, nem lehet újraéleszteni a sorozatot nélkülük, mert az már egy egészen más sorozat lenne, ami más kort mutatna be, más hangulattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik