Élő Sport

Nehéz, de megérdemelt győzelemmel kezdte az Eb-t a magyar kézilabda-válogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Bánhidi Bence nagyon fontos gólokat szerzett
Czeglédi Zsolt / MTI
Bánhidi Bence nagyon fontos gólokat szerzett
Nagyon sok hibával játszott, de harcolt és végül nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely első csoportmérkőzésén 14-14-es félidő után 26-24-re legyőzte Montenegrót a németországi Európa-bajnokság.

Lendületesen kezdett a montenegrói csapat, amely Branko Vujovic révén két távoli bombával jelentkezett, hozzá csatlakozott a másik nagy lövő, Borozan – szerencsére az első tíz percben nem mindig a legpontosabban puffogtattak.

A magyar csapat ugyanakkor nagyszerűen védekezett, Lékai két hetesénél magabiztos volt, és amikor az Eb-újonc Palasics is belejött, akkor sikerült két góllal meglépni (6-4). Kemény volt a játék, hiszen mindkét oldalon akadtak kiállítások, Chema Rodríguez egyik taktikai ötlete az volt, hogy emberelőnyben is levitte a kapust, és 7 az öt ellen, két beállóssal próbálta megtörni a montenegrói ellenállást, többnyire sikerrel.

A moldáviai bírók kétszer is videóztak, de Rosta, majd Lazovic is megúszta a piros lapot. A montenegrói nem is rejtette el örömét, amikor csak kétperces büntetést kapott Fazekas nyakon veréséért, öklét rázva ült le a kispadra.

Sok lehetőség volt a háromgólos vezetésre, de ezt először csak a 27. percben sikerült realizálni (13-10), és ugyan két perccel a lefújás előtt is még 14-11-re vezettünk, a hajrát sikerül elkönnyelműsködni, és Montenegró kiegyenlített a szünetig (14-14).

A második félidőt jól kezdte a magyar válogatott, a 39. percben ismét három gól volt az előnye (19-16), ám Montenegró nem adta fel, és gyorsan kiegyenlített (19-19).

Teljes volt a zavar, még a rutinos Lékai is elkövetett egy olyan hibát, hogy labdaszerzésnél azt hitte, üres az ellenfél kapuja, és félpályáról Simic kezébe dobta a labdát…

Az 55. percben még mindig 24-24 volt az állás, a hajrára azonban sikerült rendezni a sorokat, Ligetvári blokkolt, Palasics a legjobbkor, az utolsó pillanatban védett bravúrral.

A végén még Ilic betalált, beállítva a 26-24-es végeredményt.

A folytatás vasárnap Szerbia ellen.

Kézilabda, férfi Európa-bajnokság, C csoport, 1. forduló

Magyarország – Montenegró 26-24 (14-14)
München
v.: Igor Covalciuc, Alexei Covalciuc (moldovai)
Magyarország: Palasics (kapus) – Szita 2, Bánhidi 6, Lékai 5, Sipos 1, Ancsin 2, Krakovszki Zs. 3, Bóka 2, Hanusz 1, Ligetvári, Bodó, Rosta 1, Ilic 1, Fazekas 1, Máthé 1

 

A csoport másik mérkőzésén:
Izland – Szerbia 27-27 (11-10)

 

B csoport:
Horvátország – Spanyolország 39-29 (18-14)
Ausztria – Románia 31-24 (15-14)

Kiszenvedett győzelem Montenegró ellen

Nagyon sok hibával játszott, de harcolt és végül nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely 14-14-es félidő után 26-24-re legyőzte Montenegrót a németországi Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.

26-24

Palasics védett, Ilic beverte (26-24).

Montenegrói időkérés

Bodó lövését blokkolták, még van 33 másodperc. Vlado Sola ki is kérte utolsó idejét.

Időkérés

66 másodperccel a vége előtt Chema Rodríguez időt kért.

Sok a hiba

Ligetvári óriási blokkját nem tudtuk kihasználni, a másik oldalon Simic védett. Egy elszórt montenegrói labda után tőlünk is elvették passzív játék miatt.

25-24

Fazekas ismét kiszolgálta Bánhidit (25-24).

24-24

Dragasevic ismét (24-24).

24-23

Radovic visszatért, és micsoda gólt lőtt (23-23). De jött Hanusz (24-23).

23-22

Dragasevic a magyar kapus helyére lőtte a labdát (23-22).

23-21

Palasics védése után ismét Bánhidi talált be, kettő ide (23-21).

22-21

Bánhidi betalált (22-21).

21-21

Borozant nem nagyon tudjuk megállítani, ha felemelkedik (21-21).

21-20

Cepic kiszállt két percre, Rosta belőtte a hetest (21-20).

20-20

Bánhidi a kapu mellé pattintott egy olyan helyzetet, amiből máskor gólt szokott szerezni. Szerencsére Palasics nagyon érzi a beállós ziccereket.

Aztán Máthé kapott két percet rossz csere miatt…

Bakic egyenlített (20-20).

Ezt megúsztuk

Aztán egy Borozan-lövés pattant ki a lécről, a bírók semmit sem jeleztek, a visszajátszás alapján ez bizony gól volt, megúsztuk.

Sérülés

Aztán Radovic sérült meg, mert rálépett saját játékosa lábára… ennek a bokának lehet, annyi az Eb-re?

Te jó ég!

Grbovic olyan, mint a kígyó, pillanatok alatt le tudja vedleni a mezét… Bánhidi kezében maradt, persze, hogy két percet kapott. Aztán olyan történt, amit nem láttunk még: Lékai labdát szerzett, azt hitte üres az ellenfél kapuja, és a kapus kezébe lőtt… döbbenet

20-19

Őrület! Palasics ziccert védett, a kipattanóból Lékai az üres kapuba lőtt (20-19).

19-19

Jött a 7 az 5 elleni felállás, de kétszer is elszórtuk a labdát. Elsőre nem találta el az üres kaput Montenegró, másodjára igen (19-19).

Sőt, Simic fogott egy Krakovszki-ziccert is.

Piros lap

Lazovic kapott két percet, de már a harmadikat… ő már nem jöhet vissza.

19-18

Bodó bombáját Simic védte bravúrral, majd Máthé hagyott ki egy lehetőséget. Dragasevic betalált kínaiból (19-18).

19-17

Borozan bevetődve lőtte ki a bal felsőt (19-17).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik