Szórakozás

Stohl kitálal az azeri baltás gyilkosról

stohl andrás (stohl andrás, )
stohl andrás (stohl andrás, )

Hamarosan megjelenik Stohl András második könyve, melyben elképesztő titkokat tár fel. Egyebek mellett azt is elárulja, hogy kivel raboskodott együtt.

A színész egy börtönben raboskodott azzal az azeri baltás katonatiszttel, akiről ma a fél világ beszél. Ennek a történetnek Stohl egy egész fejezetet szentel a róla szóló könyvben, melynek szerzője ezúttal is Szalai Vivien. A Best magazin cikkéből az is kiderül, hogy a baltásról állítólag még a rabok is csak suttogva mertek beszélni, még a nevét sem merték kiejteni. S-nek nevezték egymás között, nehogy a falakon átszűrődve meghallja a saját nevét, és a közös sétán aztán kérdőre vonja rabtársát, hogy mit is beszél róla. Ha ráterelődött a szó, még a sokat megélt őrök is hallgattak. A ma 35 éves férfi különös tekintélyt vívott ki magának a börtön zárt világában. Már az előzetes letartóztatása idején rátámadt az őrökre, emiatt újabb eljárás indult ellene. Azt, hogy még milyen rejtélyes dolgok történtek az azerivel és Stohllal a Best legfrissebb számából, illetve a könyvből derül ki.

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a Stohl Andrásról szóló első könyv tavaly ősszel jelent meg, és érthető módon nagyon sokan voltak rá kíváncsiak. Nem csoda, ha a második kötetet is nagy érdeklődéssel várják Stohl rajongói, és persze azok is, akik nem kedvelik annyira a színészt, de így is kíváncsiak a titkaira. A könyvet az is felértékeli, hogy a híresség szabadulása óta senkinek nem adott nagyobb interjút, így az igazi kuriózumok csak a mostani kiadványból derülnek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik