Kultúra

Robin Williams bolond űrlényként vált ismertté és a nézők kedvencévé

Jim Britt / Disney General Entertainment Content / Getty Images
Jim Britt / Disney General Entertainment Content / Getty Images
Bár a szitkomok évtizedek óta uralták az amerikai televíziózást, a magyar nézők egészen a nyolcvanas évekig nem nagyon találkozhattak a műfajjal. Ekkor azonban jött az Egy úr az űrből (eredeti címén Mork & Mindy), és a kritikusok nagyobb része értetlenkedett, a gyerekek viszont átszoktak a „Nanu, nanu!” köszönésre. De honnét indult a sorozat, miben volt egyedi, és ki fedezte fel Robin Williamset?

A szituációs komédia (azaz sitcom vagy szitkom) egyidős a televíziózással, hiszen a műfajnak lételeme az ismétlődés: ezek a műsorok állandóan visszatérő karakterekre épülnek, akiket különféle humoros helyzetekbe helyeznek az alkotók. Az első szitkom már a negyvenes években elindult, és a következő évtizedre már a legnépszerűbb tévés műfajok közé került.

Hódít a szitkom

Az 1951-ben indult I Love Lucy gyorsan Amerika kedvenc folytatásos tévéműsora lett, és ebben már felismerhető a műfaj összes klasszikus kelléke, az állandó, rögzített helyszínektől a közönségnevetésig (az I Love Lucy felvétele élő közönség előtt zajlott, de később a konzervnevetés vált egyeduralkodóvá a műfajban).

Collection Cinema / Photo12 / AFP I love Lucy

Lucille Ball és Desi Arnaz stílusteremtő műsora 1957-ben véget ért ugyan, de ezután is mindig volt szitkom a legnézettebb műsorok között. Sőt, míg például a western, a krimi, a sci-fi sorozatoknak, vagy éppen a varietéknek és a vetélkedőknek is megvolt a maguk divatja, addig a szitkom népszerűsége állandó maradt. All in the Family, Bewitched, Gilligan’s Island, Sanford and Son, The Beverly Hillbillies, The Mary Tyler Moore Show, The Bob Newhart Show, Happy Days – ezek voltak a hatvanas és a hetvenes évek legnépszerűbb amerikai szitkomjai, és általában közülük került ki az adott év legnépszerűbb folytatásos tévéműsora is.

Ezeket a műsorokat a magyar nézők nem láthatták: egyiket se hozta be az MTV, mely humorban inkább saját termésre vagy inkább az angol humorra hagyatkozott. Az első szitkom, amit a csatorna műsorra tűzött, egy brit sorozat volt: A buszon, melyet a hetvenes évek közepén, aránylag frissen vett át. A britek viszont elég sajátosan művelték a műfajt, és ezért A buszon sem szitkomként híresült el, hanem az „angol humor” képviselőjeként szerették vagy éppen utálták a nézők: Molnár Gál Péter például az utóbbiak közé tartozott, a befolyásos kritikus ízléstelennek, sőt, gusztustalannak nevezte a hazájában is sokat bírált sorozat humorát.

Feltűnik egy nem mindennapi tehetség

A buszon azonban nemcsak az altesti humora miatt, hanem stílusában is nagyon különbözött a klasszikus, amerikai, statikus szitkomoktól, és végül a Mork & Mindy nevű sorozatra várt a feladat, hogy megismertesse a műfajjal a magyar nézőket. A sorozat lazán kötődött a már említett Happy Dayshez, ugyanis annak a spin-offjaként indult, mindkét produkció Garry Marshall szériája volt. De míg az 1974 és 1984 között futó Happy Days egy idealizált, sosemvolt ötvenes-hatvanas évekbe vitte vissza a nézőket, addig a Mork & Mindy (amellett, hogy Kaliforniából Coloradóba helyezték át) már az egyre népszerűbb sci-fi zsáner felé nyitott, noha a Földre küldött űrlény története inkább a műfaj paródiájaként működött. A két sorozat világa ott találkozott, hogy a Happy Days ötödik évadában a My Favorite Orkan című epizódban megjelent a Mork nevű földönkívüli, hogy magával vigye a sorozat egyik főszereplőjét, Richie Cunninghamet (a későbbi sikerrendező, Ron Howard alakította) az Ork bolygóra. Az epizód végén persze kiderült, hogy ez csak álom volt, később azonban az ismétlésekben már egy olyan befejezéssel futott, amely szerint nagyon is megtörtént, és Mork törölte ki Richie agyából az emlékeket, hogy azok csak álomként maradjanak meg.

Ugyanis addigra már eldőlt, hogy Mork saját sorozatot kap: míg eredetileg azzal az epizóddal a készítők az épp csúcson lévő Star Wars-őrületre akartak reagálni, a vicces földönkívüli annyira népszerű lett, hogy a Happy Daystől függetlenül is megállta a helyét. Ez nagymértékben egy addig ismeretlen, fiatal komikusnak volt köszönhető: Robin Williams egy-két műsorban már felbukkant a tévében, de még nem sikerült meggyőznie a világot a tehetségéről. Mork szerepére sem ő volt az első választás, sőt, több színésznek is felajánlották előtte a szerepet, de azok visszautasították. A 26 éves Williamset végül Garry Marshall húga, a Happy Daysben producerként dolgozó Ronny Hallin javaslatára hívták be meghallgatásra, és azonnal megkapta a szerepet. Híres anekdota, hogy Williams fejre állt, amikor székkel kínálták (ahogy azt Mork is tette aztán), és olyan műsort rögtönzött, hogy a jelenlévők számára nyilvánvaló volt, nem mindennapi tehetséggel van dolguk.

Morkot 1978 februárjában ismerhették meg a Happy Days nézői, szeptemberben pedig már indult is a Mork & Mindy. A sorozat írói ugyanis Morkot egy földi lánnyal, Mindyvel boronálták össze, akinek a földönkívüli előbb a lakótársa és a barátja, majd később elkerülhetetlenül a szerelme is lett. Williams partnerének Marshall Pam Dawbert választotta, akinek szintén ez volt az első komolyabb tévés szerepe, és a további főbb szerepekben sem sztárokat láthattak a nézők. A sorozat abban sem a szokványos utat követte, hogy nem készült hozzá pilot adás, mely alapján a tévétársaságok be szokták rendelni a sorozatokat, hanem az egyik producer a két főszereplő korábbi tévés jeleneteiből összevágott egy szalagot, és azzal a kérdéssel adták oda az ABC-nek, hogy „Mi történik, ha ez a bolond űrlény találkozik ezzel a hétköznapi lánnyal?”.

ABC Photo Archives / Disney General Entertainment Content / Getty Images Jelenetkép a Happy Days, a Laverne & Shirley és az Egy úr az űrből című sorozatok szereplőivel

A csatornának ennyi is elég volt, hogy berendelje a sorozatot, mely egyébként is nagyban támaszkodott Williams improvizációira, aki addig szokatlan módon néha kicsit módosított a megírt szövegen, vagy éppen gyakran az utolsó pillanatban is átírták a forgatókönyvet, ha a próbákon valami új poén jelent meg. A sorozatírók annyira bíztak Mork figurájában, hogy nem is nagyon volt kikristályosodott cselekményváz, csak annyi, hogy Mork megfigyeli a földi életet, és erről minden rész végén jelentést küld a felettesének, valójában viszont lehetőséget adott arra az íróknak, hogy egy kívülálló szemével tartsanak görbe tükröt az amerikai kultúrának. Mellesleg Williamsről kiderült az is, hogy drámai színésznek is elsőrangú, ezért néha komolyabb részek is befértek a sok hülyéskedés mellé.

A koncepció kitűnően működött: a sorozat elképesztően népszerűvé vált, Amerika harmadik legnézettebb műsora volt az első évben, Mork „Nanu! Nanu!” köszönése szállóige lett, Williams a Time címlapjára került, és hatvanmillió amerikait ültetett le a tévé elé hetente. Ugyan Mork a gyerekek körében volt kimagaslóan népszerű, távolról sem csak ők nézték a sorozatot, sőt. A Mork & Mindy sikerét mutatja, hogy még „anyasorozatát”, a Happy Dayst is megelőzte a nézettségi versenyben.

És aztán innen sikerült az ABC-nek elrontania mindent.

Hogyan tegyünk tönkre egy jól menő sorozatot?

„Legendásak azok a rettenetes döntések, amelyek tönkretették a Mork & Mindy második évadát” – írja hosszú cikkében a Gizmodo. „Az ABC csütörtökről vasárnapra helyezte át a sorozatot, és ezzel szembeállította a megapopuláris All in the Family-vel. A mellékszereplők nagy részét, köztük Mindy családját is kiírták a sorozatból, és helyükre Remo és Jeannie került, egy testvérpár, akik egy csemegeboltot vezettek. Az ötlet az volt, hogy a fiatalabb közönséghez szóljanak. Szintén félig állandó szereplőként csatlakozott a stábhoz a legendás karakterszínész, Tom Poston, aki a mogorva szomszédot, Mr. Bickleyt alakította.”

Utóbbi döntéseket az indokolta, hogy a csatorna nem akarta, hogy Williams egyedül cipelje a vállán a sorozatot, ezért új mellékszereplőkkel próbálták tehermentesíteni. Csakhogy ezt nem beszélték meg vele, és a színész érthetően nem vette jó néven, hogy lecserélték körülötte a szereplőket, és az újak nem is arattak sikert: ez és a vasárnapi időpont együttesen hazavágták a műsor nézettségét. Addigra ráadásul Garry Marshall is otthagyta a sorozatot, miután átnyergelt a filmezésre, és a kritikus döntéseknél az ő jelenléte is hiányzott. A helyzet a következő évadokban sem javult, sőt. Pedig az alkotók mindent bevetettek: az egyik, híresen bugyuta epizódban még a szexbálvány Raquel Welch is kapott egy szerepet, hátha a szex majd javít a nézettségen, de hiába. A negyedik évadban aztán Mork és Mindy összeházasodtak, született egy gyerekük (akit a náluk jóval idősebb Jonathan Winters játszott, hiszen az orkánok fordítva öregszenek), a nézők azonban továbbra is csak fogytak, így az ABC 1982 nyarán behúzta a kéziféket, a sorozat négy évad után véget ért. Addigra jóformán már a teljes írógárda lecserélődött, Williams pedig a Popeye-jal belekóstolt a filmezésbe, és kezdte kinőni Mork figuráját.

„Robin Williamsről korábban senki sem hallott, ez a fickó pedig valósággal kilőtt” – indokolta a történteket a sorozat egyik írója, David Misch a Gizmodónak. „Olyan dolgokat csinált a tévében, amiket még soha senki.” De az első évad után az emberek már megszokták a műsort: „Robin ugyanolyan zseniális volt, de már nem volt annyira új. És azt hiszem, ez az izgalom eltűnt. És nem hiszem, hogy a sorozat úgy támogatta őt, ahogyan kellett volna.”

Falrengető ostobaság vagy Swift és Karinthy utóda?

Ugyanabban az évben, 1982 szeptemberében a magyar nézők is megismerhették Morkot és Mindyt. Az Egy úr az űrből címen sugárzott sorozat a Szombat esti filmkoktél című összeállítás keretében került a képernyőre, Maros Gábor és Kiss Mari szinkronizálták a főszereplőket, és a világ számos más országához hasonlóan nálunk is gyorsan népszerűvé váltak, különösen a gyerekek körében. A kritikusokat azonban sokkal jobban megosztotta a sorozat, mint például Amerikában. Különösen az idősebbek nem tudtak mit kezdeni a szitkomos humorral:

Ha az Egy úr az űrből humora előremutat 2000-re, akkor még tizennyolc évem van arra, hogy ezt a humort megszokjam. Egy biztos: nehezen fog menni

– írta Feleki László az Élet és Irodalomban, míg a pályáját hozzá hasonlóan a háború előtt kezdő író-humorista, Tabi László a Ludas Matyiban csak zagyvaléknak nevezte a sorozatot, „aminek az az egyetlen erénye, hogy nem nevezi magát költészetnek”.

ABC Photo Archives / Disney General Entertainment Content / Getty Images Jelenetkép az Egy úr az űrből című sorozatból.

Mások láthatóan a szitkom műfaji sajátosságaival se voltak kibékülve: a Zalai Hírlap kritikusa például értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy „a film – tehát nem színházi előadás – rejtélyes okból közönséghangokkal pereg”. Bársony Éva az Esti Hírlapban azon csodálkozott, hogyan nevezheti a tévébemondó a közönség kedvencének a sorozatot, amikor a szerkesztőséghez intézett levelekben többen „felháborodásuknak adnak hangot, hogy ilyen bugyuta, szellemtelen, unalmas programsorozat képernyőre kerülhet egyáltalán”, és sietett leszögezni, hogy ő maga sem nézi ezt „a gyermekded ugrabugrát”.

Volt aztán kritikus, aki egyszerűen „falrengető ostobaságnak” nevezte a sorozatot, más csak simán bugyutának. Ne tagadjuk le azért, hogy nem mindenki volt elutasító, Zappe László például szépirodalmi párhuzamokat is előhozott a Népszabadságban:

Kellemes meglepetést okozott az Egy úr az űrből című sorozat bemutatkozása. A műsorújságból sajnos nem derül ki, vajon hogy hívják Karinthy Frigyes és a Kazohiniát író Szathmári Sándor amerikai szellemi rokonát, aki ötletesen és ügyesen alakította (hígította) fergetegesen kacagtatóvá a sci-fiben rejlő társadalmi-filozófiai szatíra swifti hagyományait.

A Szolnok Megyei Néplap pedig arról is beszámolt, hogy a sorozat a kritikai visszhang ellenére nagyon is sikeres: „Máris oly népszerű, hogy furcsa gesztusait, köszönésmódját utánozzák gyerekek, sőt felnőttek is: nanu-nanutól visszhangzanak utcák és terek.” Sőt, akárcsak a Sandokan esetében, a Hanglemezgyár is úgy látta, érdemes kiaknázni ezt a népszerűséget, és 1983 nyarán egy gyerekeknek szánt kislemezt dobott piacra, melyen Maros Gábor énekelte Wolf Péter és S. Nagy István Nanu, nanu című dalát.

Azok a csillogó szemek

A nézőknél tehát a jelek szerint megtalálta a közönségét a sorozat, az MTV azonban valamiért mégsem hozott be több amerikai szitkomot a rendszerváltásig. Addigra Robin Williams már világsztár volt, aki a Jó reggelt, Vietnám!, a Holt költők társasága vagy A halászkirály legendája révén egymás után szállította a sikerfilmeket, melyekben nem vagy nem csak a komikusi énjét mutatta meg. Garry Marshallból sikeres filmrendező lett, egyebek között ő rendezte a Micsoda nő!-t és a Neveletlen hercegnőt is.

Williamsről azóta sajnos azt is megtudhattuk, hogy élete jó részében alkohol- és drogproblémákkal küzdött, ráadásul tévesen Parkinson-kórral is diagnosztizálták, miközben depresszióval is kezelték. A 63 éves színész 2014. augusztus 11-én öngyilkos lett, utólag ezt azzal is magyarázták, hogy egy ritka betegség, a Lewy-testes demencia miatt szellemi leépülés jegyeit is mutatta. Marshall két évvel később halt meg, 81 éves korában. Pam Dawber viszont még él, és néhány éve megjelent egy könyv, amiben felfedte, hogy Williams rendszeresen zaklatta a legkülönfélébb módokon a műsor forgatása alatt: hol fogdosta, hol meztelenül jelent meg, hol hozzá dörgölőzött, ám egyszerűen nem tudott rá haragudni:

Ha írásban látnád, fel lennél háborodva. De volt benne valami ártatlan – azok a csillogó szemei. Csak rád nézett hirtelen, játékosan, mint egy kiskutya. Aztán megmarkolta a cickódat, majd elszaladt. És valahogy megúszta. Ez mégiscsak a 70-es évek volt!

A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók. A cikkhez az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik