Tudomány

Ezért hánynak annyit a macskák

sonsam / Getty Images
sonsam / Getty Images

A macskatartók bizonyára sokszor tapasztalták már, hogy kedvenceik időnként nagy koszt hagynak maguk után, annak ellenére is hogy az egyik legtisztább háziállatok hírében állnak. Sarah Schmid, a Tennessee Egyetem macskákra szakosodott állatorvosa a Live Science-nek elmondta, érdemes odafigyelni az ilyen esetekre, ugyanis nem minden hányás, ami annak tűnik.

A leggyakoribb tévedés a gazdák részéről, amikor a szőrcsomók felköhögését puszta hányásnak nézik. Az egészséges macskák a napjuk 30-50 százalékát tisztálkodással töltik, melynek nyomán a szőr nagy része a gyomrukban köt ki. A szálak többsége áthalad a gyomron és a bélrendszeren, majd végül az ürülékbe kerül, ám ha nem, felöklendezik.

Ez azonban nem túl gyakori, a rövid szőrű macskák 10 százalékánál, míg a hosszú szőrű macskák 20 százalékánál jelentkezik évente csak kétszer, vagy háromszor jelentkezik. Ha ennél többször megtörténik, érdemes állatorvoshoz fordulni.

Emellett gyakran összekeverik a köhögést is a hányással. A folyamat, vagyis a rángatózás és a gyomor pumpálása itt is azonos, azonban jellemzően csak hab vagy nyálka jön ki az állatból. 

Végül pedig ott van a regurgitáció, amely általában akkor fordul elő, ha a macska túl gyorsan, vagy túl sokat eszik. A folyamat röviddel étkezés után figyelhető meg leginkább. Ilyen esetben próbálja meg valahogy lassítani a macska evését. Segíthet, ha apránként ad neki tápot, vagy habzsolásgátló tálat használ. Amennyiben a macska hányása nem tartalmaz sárga epét vagy részben megemésztett táplálékot, akkor valószínűleg nincs nagy probléma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik