Kultúra

Megint feloszlott a Rage Against the Machine

ERIC THAYER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
ERIC THAYER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Nem pótolják az elmaradt európai turnét sem.

Ismét, szám szerint harmadszor is feloszlik a Rage Against The Machine, a zenekar dobosa, Brad Wilk posztolt erről Instagramon.

Tudom, hogy sokan várjátok az új turné időpontját az elhalasztott RATM-bulik miatt. Sem magamat, sem másokat nem akarok hitegetni. Míg volt arról szól, hogy mindez megvalósul, szeretném megosztani veletek, hogy a RATM (Tim, Zack, Tom és én) nem turnézunk többé. Elnézést kérünk azoktól, akik arra vártak, hogy ez megtörténjen. Azt kívánom, bárcsak így lenne

– írta posztjában Wilk.

A zenekar tavaly augusztusban törölte turnéját azt követően, hogy a RATM frontembere, Zack de la Rochá a koncert közepén megsérült. Felépülését követően azonban mégsem álltak össze, ráadásul kiderült, hogy a zenekar basszusgitárosa, Tim Commerfordot prosztatarákkal küzd.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brad Wilk (@bradwilk) által megosztott bejegyzés

A RATM már rutinos a visszavonulás terén: az 1991-ben alakult zenekar először 2000-ben oszlott fel, majd 2011-ben, 2019-ben álltak újra össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik