Élet-Stílus

Lemaradt álmai nyaralásáról egy család, mert egy 1 centis szakadás volt az útlevélben

A Ryanair nem fogadta el az okmányt, egy másik légitársaság viszont igen. De akkor már késő volt.

A Burton család Angliából Spanyolországba repült volna a Ryanairral, hogy megünnepeljék az újévet, a gépre azonban nem engedték fel a 19 éves fiukat – írja a Bussiness Insider.

A család december 28-án indult Alicantébe az angliai East Midlands repülőtérről. Megérkezésük után bejelentkeztek, átestek a biztonsági ellenőrzésen, és végül megérkeztek a kapujukhoz. Elkezdték ellenőrizni az útleveleket, a légitársaság egyik alkalmazottja viszont közölte, hogy Jake Burton irata el van szakadva.

A fiút így nem engedték fel a járatra, pedig ez lett volna az első repülése, ráadásul a család 1500 dollárt (kb. 514 ezer forint) költött az utazásra. Jake biztatta a szüleit, hogy menjenek nélküle.

Képtelen voltam megtenni. Nem tudtam volna jól érezni magam.

– mondta az anyuka.

A család feldúlt volt, mivel csak 1 centis sérülés volt az okmányon (ahogy az a közölt fotóban is látható), de elismerték a hibát, és arra kértek mindenkit, hogy alaposan ellenőrizzék az irataikat utazás előtt, nehogy úgy járjanak, mint ők. A családfő szerint az lehet a gond, hogy mivel fiuk elvesztette a személyijét, az útlevelét használta, ami így sokkal inkább elhasználódhatott.

A Ryanair azt közölte, hogy mivel láthatóan sérült az okmány, nem tudták elfogadni, egy másik fapados társaságnál azonban nem láttak problémát.

Azonnal elfogadták az útlevelet, és azt mondták, hogy megpróbálnak nekünk találni egy másik gépet. De sajnos nem volt elérhető más járat.

– mondta az anyuka.

A család így a Spanyolországban töltött szilveszter helyett végül egy csendes éjszakát töltött otthon, Angliában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik