Nagyvilág

Már 62 halálos áldozata van a Japánt ért földrengésnek

Fuminori Ogane / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
Fuminori Ogane / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Már több mint 60 halálos áldozata van a Noto-félszigetet hétfőn megrázó, 7,6 erősségű hétfői földrengésnek. Szerdán is folytatódott a kutatás a túlélők után, de a zord téli időjárás nehezíti a mentést, írja az MTI.

A rengés középpontja az Isikava prefektúrában lévő Vadzsimától 30 kilométerre északkeletre volt, mintegy 16 kilométer mélységben. A földrengés után 1,2 méter magas hullámokkal szökőár érte el Vadzsima kikötőjét. Az elmúlt két nap alatt több mint száz utórengés történt a térségben.

A japán hatóságok által közölt szerdai adatok szerint 62-re emelkedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma.

Kisida Fumio japán kormányfő szerdán elmondta, hogy a jelentések szerint

még sokan lehetnek az összedőlt házak romjai alatt, és a mentőcsapatok versenyt futnak az idővel, ezért a mentésben dolgozó katonák számát ezerről kétezerre növelték.

Szakértők szerint a katasztrófát követő három nap elteltével a túlélési esélyek jelentősen csökkennek.

A földrengés sújtotta régiókban a segélyezésen dolgozók vizet, takarókat, élelmet és egyéb ellátmányt osztanak a rászorulóknak. A Noto-félsziget számos települése nehezen közelíthető meg, egyes helyeken a víz-, az energia- és a mobilszolgáltatás sem állt még helyre.

Isikava prefektúrában, ahol a természeti katasztrófa a legnagyobb pusztítást végezte, heves esőzésre és lehetséges földcsuszamlásokra figyelmeztettek, és a hőmérséklet is fagypont alá csökkent.

Az isikavai hatóságok közlése szerint a földrengés halálos áldozatai közül 29-en Vadzsimában, 22-en pedig Szuzuban haltak meg.

Vadzsimában további két halálesetet még nem erősítettek meg a hatóságok. A szomszédos prefektúrákban több tucatnyian súlyos sérüléseket szenvedtek.

Január 1-jén a Richter-skála szerinti 7,6-os földrengés rázta meg az ország központi régiójának nyugati részét. Az első rengést több utórengés követte: összesen huszonegy, négyesnél nagyobb erősségű földmozgást észleltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik