Szórakozás

Egy napra leállt a dublini repülőtér, az összes gépet megáldották

A ceremóniát a repülőtér templomának káplánja végezte.

December 25-én bezárt Írország legforgalmasabb repülőtere, ez az egyetlen nap Dublinban, amikor nem fogadtak és nem is indítottak gépeket.

Sokaknak azonban mégis bent kellett lenniük, a szünetet ugyanis arra használták, hogy minden repülőgépet megáldjanak – írja a CNN.

Graeme McQueen, a dublini repülőteret üzemeltető cég médiakapcsolati menedzsere a CNN-nek elmondta, az éves szertartás még 1947-ben kezdődött. Eredetileg csak az Aer Lingus repülőgépeket áldották meg, mert ezeket nevezték el szentekről, de később a többi is sorra került, ma már a Ryanair fapadosait is megszentelik.

Korábban minden nyáron volt szertartást, ám a reptér egyre forgalmasabb lett, így nem mindig találtak erre alkalmat. A dublini repülőtér december 25-én zárva tart, ezért jelölték ki ezt a napot az ünnepségre.

Az éves áldás manapság ökumenikus, és az általános flottára vonatkozik

– mondta McQueen.

Az áldást az elmúlt években Desmond „Des” Doyle atya, a repülőtér templomának káplánja végzi. A templom egyébként a két terminál között található, a repülőtér 2-es termináljában pedig több imaterem is található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik