Belföld

Elítélték a forgalmistát, aki bánatában megivott egy liter vodkát karácsonykor, s úgy berúgott, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés

Jogerősen, tárgyalás mellőzésével pénzbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a vasutast, aki tavaly karácsonykor részegen elaludt a munkahelyén, ami miatt részlegesen leállt a vonatközlekedés is.

A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint a vádlott 1994 óta állt a MÁV Zrt. alkalmazásában forgalmi szogálattevőként, s feladatai közé tartozott a közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása, valamint a vasúti jelzőberendezések kezelése.

Tavaly december 25-én egyedüli alkalmazottként látott el szolgálatot a felsőrajki vasútállomáson, ahol a délutáni munkakezdése után elfogyasztotta a magával hozott egy liter vodkát. Az italtól kora este már szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került, emiatt nem adott szabad jelzést két, Szombathely és Pécs között menetrend szerint közlekedő vonatnak, ezért azok a szomszédos állomásokon kényszerültek várakozni.

Kapcsolódó

A férfit a vonaton és a közeli állomáson szolgálatban lévő kollégái megpróbálták telefonon elérni, de mivel nem jártak sikerrel, értesítették a rendőrséget. A felsőrajki vasútállomás irodájában alvó, erősen ittas vádlottat a kiérkező járőrök ébresztették fel.

A férfi beismerte a bűnösségét a kihallgatása során, az RTL Híradónak pedig azt mondta korábban, hogy egyedül élt és egyedül is dolgozott. Karácsonykor pedig besokallt, és hozott egy rossz döntést, amit nagyon sajnál. A történtek miatt elvesztette a munkahelyét és a szolgálati lakását, ezért a szüleinél húzta meg magát.

A lerészegedett vasutas hibájából az egyik vonat 26 perc, a másik szerelvény pedig 93 perc késéssel tudta folytatni az útját. A Zalaegerszegi Járásbíróság jogerősen 375 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a férfit közérdekű üzem működésének megzavarása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik