Belföld

Leugrott négy budapesti tini bulizni Siófokra, s közben lenyúlták a hotel pénzkazettáját – videó

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Leugrott négy budapesti fiatal bulizni Siófokra, de úgy gondolták, hogy egy lopás is belefér a kiruccanásba, és lenyúlták az egyik hotel pénzkazettáját. A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt állítja bíróság elé a fiatalkorú vádlottakat.

A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a fiatalok a várakozás során észrevették, hogy egy pénzkazetta is van a recepciós pultban, majd a szálloda előtt megbeszélték, hogy lenyúlják.

A megbeszélteknek megfelelően hárman visszamentek a hotelbe, majd a negyedik társuk pulóverébe rejtették a pénzkazettát, és gyorsan leléptek. A fiatalok többször is földhöz vágták a pénzkazettát a lopás után, így sikerült megszerezniük belőle a szálloda tulajdonában lévő 115 ezer forintot és 50 eurót. Ebből a pénzből 80 ezer forint térült meg a lefoglalással.

Mivel azonban az ügyben alkalmazott közvetítői eljárás nem volt eredményes, ezért az ügyészség  két kamasszal szemben közérdekű munka büntetést, míg a másik két terhelttel szemben próbára bocsátást indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik