Kultúra

Meghalt Jack Axelrod, A Grace klinika és a Modern család színésze

Byron Cohen / Getty Images
Byron Cohen / Getty Images
Egy Woody Allen-filmben debütált annak idején.

93 éves korában meghalt Jack Axelrod, akit számos sorozat és film epizódszereplőjeként ismerhetnek a nézők.

A koreai háborút megjárt Axelrod építészmérnökként végzett, és akként is kezdett dolgozni, de a színészet már az egyetemi évek alatt szenvedélyévé vált. Első filmszerepét Woody Allen 1971-es vígjátékában, a Banánköztársaságban kapta, majd hosszú pályája során játszott többek között  a Transformers 3-ban, a Modern családban, A nevem Earlben, A kárhozat útjában, a Hanckockban, illetve A Grace klinikában. Utóbbiban csak pár epizód erejéig tűnt fel, de egy másik kórházas sorozatban, a 80-as évekbeli General Hospitalban ő volt az egyik főszereplő. Az imdb.com filmadatbázis szerint utolsó szerepe a 2020-as Bad Therapy című komédiában volt.

Axelrod november 28-án, saját Los Angeles-i otthonában, természetes okokból halt meg. A hírt ügynöke, Jennifer Garland erősítette meg a sajtónak, a következőt nyilatkozva róla:

Abban az örömben volt részem, hogy sok időt tölthettem vele utolsó éveiben. Sok időt töltöttünk a szabadban, ahol szeretett rajzolni, újságot olvasni és fejből mondani Shakespeare-szonetteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik