Kultúra

Valaki egy 140 milliós Gulácsy-festményt kapott magától karácsonyra

Több mint három órán keresztül záporoztak a licitek a Virág Judit Galéria 74. téli aukcióján a teltházas Kongresszusi Központban, ahol Tihanyi Lajos váratlanul felbukkant remekművét 130 millió forintért vásárolták meg, míg Gulácsy Lajos sejtelmes festménye egészen 140 millió forintig menetelt. Gazdára találtak még többek között Vaszary János, Czóbel Béla, Czigány Dezső és Mednyánszky László alkotásai is, egy Zsolnay óriásváza pedig 28 millió forintot ért.

Az este egyik legjobban várt szenzációja Tihanyi Lajos 100 éve nem látott remekműve volt, amely egy magyar család tulajdonában vészelte át az elmúlt évtizedeket, majd bukkant fel a műkincspiacon, a puszta létezésével is megdöbbentve a szakértőket. A Tájkép Margit-híddal című festmény az aukción 130 millió forintért talált új tulajdonosra. A festmény Budapest történetének egyik legdrágább és leglátványosabb magánpalotáját, Wagner János építész egykori villáját örökíti meg az utókornak, a Duna és a Margit-híd pedig tökéletesen látszik a távolban. Tihanyi Lajost mindig is megihlette a város nyüzsgése, a kép művészeti értékét pedig növeli, hogy kevés jelentős művet ismerünk a magyar klasszikus festészetben, amely a korabeli Budapestet ábrázolná – különösen ilyen minőségben.

Virág Judit Galéria Gulácsy Lajos: Régi instrumentumon játszó hölgy

Gulácsy Lajos kivételes remekművére több, mint két évtizeden keresztül vártak a gyűjtők, egyikük végül 140 millió forintért szerezte meg a festményt. A Régi instrumentumon játszó hölgyet 2002-ben nevezte el a szakma és a sajtó a magyar Mona Lisának. A hölgyalak egyszerre égi és földi tünemény, aki a valóság és a művészet között lebeg, sejtelmes mosolya pedig igéző volt a kép keletkezésekor és azóta is. 2002-ben került elő az elveszettnek hitt alkotás, és abban az évben, a Virág Judit Galéria aukcióján abszolút magyar leütési rekordot ért el. A nagyméretű olajkép Gulácsy és a magyar festőművészet egyik kiemelkedő alkotása.

Vaszary János az egyik legkeresettebb magyar festő, az ő 1912-ből származó Tóvárosi tájkép, Tata című alkotása is nagy feltűnést keltett. A festmény 70 millió forintért talált gazdára. A korai magyar modernizmus egyik legkiválóbb mesterétől, Boromisza Tibortól A szatmárnémeti piac misztikus megvilágításban című képet 40 millió forintért ütötték le. Komoly várakozás előzte meg Czóbel Béla Párizs, L’avenue du Maine című festményének árverezését, amely végül 36 millió forintot ért meg egy vásárlónak. A festmény akkor született, amikor Czóbel 1925 őszén megérkezett Párizsba. Első szállása a L’avenue du Maine 71. számú házában volt, ennek az ablakából festette az utca átellenes oldalát.

Nem kevesebb, mint 28 millió forintot fizettek az aukción egy római stílusú, egyedi, bravúrosan megmunkált és díszített Zsolnay kerámiáért. Első ránézésre úgy tűnik, mintha az óriásváza bronzból készült volna, pedig ez egy különleges technikával előállított kerámia. Czigány Dezső két kivételes csendélete is kalapács alá került. Az 1930-as években festett Csendélet aktos kompozícióval című kép 18 millió forintért kelt el, a Csendélet című alkotásért 28 millió forintot fizettek. Mednyánszky László Holdfényes táj című festménye 20 millió, míg Holdvilágos tóparti táj című festménye 19 millió forintért kelt el.

Virág Judit Galéria Mednyánszky László festménye

A Tihanyi kép felbukkanása is bebizonyította, hogy bőségesen vannak még szenzációs felfedezések a magyar piacon, Gulácsy presztízse pedig újabb magasságokba emelkedett. Számos tétel a kikiáltási árhoz képest kétszeres, sőt háromszoros leütési áron talált új tulajdonosra. (…) A műkincspiacban továbbra is hatalmas a potenciál, a festményvásárlás továbbra is jó befektetési forma

– mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik