Nagyvilág

Ferenc pápa Istenre bízza, mikor távozik

Gregorio Borgia / AP
Gregorio Borgia / AP
Egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt arra, hogy lemond.

Ferenc pápa egy mexikói televíziónak elárulta, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását, nem akarja, hogy a Szent Péter-bazilikában temessék el. Az interjút az olasz sajtó alapján szemlézte az MTI. Azt mondta, szem előtt tartja elődje, XVI. Benedek döntését, ő maga azonban azt kéri az Úrtól, akkor mondhassa, hogy elég volt, akármikor is következzék be, amikor az Úr akarja.

A pápa arra utalt, hogy XVI. Benedek 2013 februárjában maga döntött úgy, hogy lemond fizikai gyengesége miatt. Egy vatikáni kolostorba vonult vissza, ahol tavaly december 31-én hunyt el. Ferenc pápa szerint XVI. Benedek nagy ember volt, alázatos ember, akinek, amikor szembesült saját korlátaival, bátorsága volt azt kimondani, hogy elég.

Példaképnek tartom.

A 86 éves egyházfő közölte, amikor az ember öregszik, el kell kezdenie készülődni, ő már adott  utasításokat temetésével kapcsolatban. Elődei többségével ellentétben azt akarja, hogy ne a Szent Péter-bazilikában, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezzék el a sírját. Közölte, a pápai temetések egyszerűsítésén dolgozik, az övé lesz az új ceremónia főpróbája.

Jézus is migráns volt

Ferenc pápa megerősítette, meghívta az új argentin elnök, Javier Milei, aki a választási kampányban még elnökjelöltjeként gyilkos kommunistának és az ördög cinkosának nevezte őt. Az argentin származású egyházfő azt mondta, jövőre egy külföldi látogatást tervez, Belgiumba, de mérlegeli az utat Argentínába és Polinéziába is.

Az interjúban Ferenc pápa kitért a migráció kérdésére is, azt mondta, emberi és keresztény törvénynek számít a migránsok befogadása és integrálása. Emlékeztetett, hogy ő maga is Argentínába kivándorolt olaszoktól származik. Mint mondta:

Jézus is migráns volt.

Sajnálatosnak nevezte, hogy az ukrajnai háború eseményei megszokottá váltak, mint a reggeli kávé, miközben emberek, fiatalok halnak meg. Megismételte, hogy a háború mindig vereség, egyetlen győztesnek a fegyvergyártók számítanak. A pápa folyamatos kapcsolatban áll a Gázában található katolikus templom plébániájával, ahol hatszáz ember talált menedéket.

Mint mondta, azokra az anyákra gondol, akiket levélben értesítenek arról, hogy a fiuk hős volt, de meghalt. Szerinte az édesanyák a hősnők, akiknek a fiait elrabolja a háború. Felidézte azt, hogy hány tízezer fiatal halt meg az első és a második világháborúban is, például a normandiai partraszálláskor. Megjegyezte: a történelem nem sokat változott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik