Továbbra is lehet ruhaakasztónak álcázott rejtett kamerákat vásárolni az Amazonon, annak ellenére, hogy a kütyük miatt már beperelték a céget, írja a BBC.
Egy brazil nő a közelmúltban jelentette fel a vállalatot, miután az ott tartózkodása alatt bérelt nyugat-virginiai ingatlan fürdőszobájában több alkalommal is levideózták őt az Amazonon vásárolt eszközzel.
A színésznőnek tanuló külföldi cserediákot állítása szerint még kiskorúként figyelték meg a fürdőszobában.
Az ügyben egy férfi is vádlottként szerepel, de ő azzal védekezik, hogy az Amazonon ráakasztott törölközőkkel illusztrálták a terméket, tehát ő állítólag nem volt tisztában a valódi funkciójával. Emellett szerinte megtévesztő volt a leírásban szereplő szövegrészlet is, miszerint a tárgy
nem hívja fel magára a figyelmet.
Panasza szerint az Amazonnak tisztában kellett lennie, hogy a rejtett kamerát mire fogják használni, ezért őket kell felelőssé tenni az ügyben.
Az Amazon továbbra is hallgat az esettel kapcsolatban.
A BBC egyébként a honlapon talált még ébresztőórának, tűzjelzőnek és töltőnek álcázott rejtett kamerát is, ezt ráadásul egy olyan fotóval ábrázolják, amin egy pár éppen ágyba bújik.