A Puruttya.hu blog egyik szerzője akadt ki egy Aktív-riporton és kapargatta meg egy kicsit a dolgot, mert gyanús volt neki a kölyök, meg annak csodálatos történetei a Counter Strike nevű videojáték kiskorú világbajnokáról, nem beszélve a Lady Gaga-klipekben való részvételről.
Mint kiderült: Lacika állításával ellentétben nem nyert semmit a World Cyber Gamesen öt évvel ezelőtt, azaz tízévesen, mert részt sem vett rajta. A korhatár ráadásul nem 10, hanem 14 év, másrészt 2005-ben amerikaiak nyertek.
Azt a videót, amit sajátjaként emleget a riportban, és amire Lady Gaga is felfigyelt állítólag, egy orosz srác készítette, aki tegnap óta nagyon ideges.
Az említett Alejandro című Lady Gaga-videóklipnek nem ő volt rendezője, hanem Steve Klein. A stáblistában sehol nem szerepel László barátunk neve, még vízhordóként sem.
A TV2 riporterének narrátorszövegében jól hallható, hogy az Alejandro mellett a Bad Romance című klipet is a magyar kölyök számlájára írják, konkrétan ez sem igaz, a klipet Francis Lawrence rendezte.
A 15 éves fiú először csak az Aktívot ejtette át, majd az egész magyar médiát, akik átvették az álhírt…
