Élő Sport

A szünet után vaktölténnyel tüzelt, kiesett a vébén a női kéziválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A félidőben még egy góllal vezetett, ám végül 26-22-re kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokság középdöntőjében Svédország ellen.

Mivel a nap első göteborgi mérkőzésén Montenegró hozta a kötelezőt Szenegál ellen, kétpontos előnybe került a magyar válogatottal szemben, amelyet a csoportkör utolsó fordulójában legyőzött. Egy ponttal a horvátok is megelőzték a magyar együttest.

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt, így a társházigazda ellen Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese azzal a tudattal lépett pályára,

hogy bravúrt jelentő pontszerzésre van szüksége ahhoz, hogy megtartsa esélyét a negyeddöntőbe jutásra, amely egyben olimpiai tornán való részvételt jelent.

Az eddig hibátlan svédek számára a győzelem nyolc közé kerülést ért. A magyarok 18 fős keretéből ezúttal a beálló Füzi-Tóvizi Petra, illetve a Szenegál ellen térdsérülést szenvedett kapus, Szemerey Zsófia maradt ki.

A hangulat és a közel telt ház – 10 561 néző látogatott ki, amely új rekord a svéd női kézilabdában – nem fogta meg a magyar válogatottat, Böde-Bíró Blanka korán ziccert és hétméterest fogott, a kiegyenlített első tíz perc elteltével 5-3-ra vezetett a nemzeti csapat, a maroknyi magyar szurkolósereg biztatása pedig sokszor felülemelkedett a csarnokot sárgába borító tízezer svéd hangján.

6-3 után megtorpant kissé a támadójáték, a svédek szélről sorra eredményesek voltak, és egy háromgólos sorozattal egyenlítettek. Két kihagyott hazai hétméteres után két kimaradt magyar büntető következett, mindkét fél támadójátékában akadtak pontatlanságok, húsz perc elteltével, 8-7-es vezetésnél Golovin időt kért. A csapatkapitány Böde-Bíró a hatékony védelem támogatásával több nagy védést bemutatott, elöl pedig bátran vállalkoztak a magyar lövők, 11-8-ról azoban egy emberelőnyt is kihasználva egy gólra zárkózott a társházigazda, írta az MTI.

A második játékrész szélen kihagyott magyar helyzetekkel indult, át is vette a vezetést a házigazda 14-12-es előnyénél időt kért a magyar kapitány, megelőzendő a Montenegró elleni mérkőzés második félidejében történtek megismétlődését.

A hatékonyabbá váló svéd védelemmel a sok mozgás ellenére sem nagyon tudott mit kezdeni a magyar válogatott, Johanna Bundsen pedig remekelt a gólvonalon, 18-13-nál öt találatra nőtt a skandinávok előnye.

Ebben a periódusban többször a szerencse is a hazaiak mellett állt, ami magyar támadásnál a kapufáról kifelé, az a túloldalt befelé pattant, Albek Anna találatai tartották ötgólos távolságon a különbséget. Ötperces svéd gólcsend alatt három gólra fel tudott zárkózni a magyar válogatott (22-19), az utolsó öt percben azonban újra öt találatra eltávolodtak a svédek, innen pedig már nem volt visszaút.

Golovin Vlagyimir együttese a középdöntő hétfői zárónapján 18 órától a horvát válogatott ellen lép pályára. Győzelme esetén megszerzi a csoport harmadik pozícióját, amely a többi hatos eredményeitől függően akár a vb 9. helyét is jelentheti.

Mivel a franciák és a dánok már ott vannak a legjobb nyolc között, ezért ez a pozíció olimpiai selejtezős helyet ér.

Női kézilabda-világbajnokság, középdöntő, I. csoport, 2. forduló:

Magyarország – Svédország 22-26 (11-10)
Göteborg, Scandinavium, 10 561 néző
v.: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldovaiak)
Magyarország: Böde-Bíró – Győri-Lukács 2, Vámos 6, Papp, Bordás 1, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl 2. Cserék: Klujber 3, Pásztor, Simon, Albek 5, Márton 1, Töpfner.
lövések/gólok: 44/22, illetbe 40/26
gólok hétméteresből: 3/0, illetve 5/2
kiállítások: 6, illetve 4 perc

 

További eredmények:
Montenegró – Szenegál 29-21 (18-8)
Horvátország – Kamerun 24-15 (18-6)

 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Svédország 8 pont, 2. Montenegró 6, 3. Horvátország 5, 4. Magyarország 4, 5. Szenegál 1, 6. Kamerun 0

 

III. csoport (Herning):
Dánia – Lengyelország 32-22 (15-12)
Németország – Szerbia 31-21 (14-13)
Románia – Japán 32-28 (17-14)

 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Németország 8 pont, 2. (és továbbjutott) Dánia 6, 3. Románia 4 (114-119), 4. Lengyelország 4 (93-116), 5. Japán 2, 6. Szerbia 0
Pontazonosság esetén egymás elleni eredmény rangsorol.

Lemásolta a Montenegró elleni második félidőt a kéziválogatott a vébén

A félidőben még egy góllal vezetett, ám végül 26-22-re kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokság középdöntőjében Svédország ellen.

A második felvonásban az addig jól működő támadójáték, illetve a védekezés is nagyon visszaesett, miközben a svéd kapus, Bundsen elkapta a fonalat.

A vereség azt jelenti, hogy a magyar csapat, amelynek lesz még egy mérkőzése Horvátország ellen, már nem juthat be a negyeddöntőbe.

Vereség és kiesés

Vámos lőtte a 22. gólunkat, de az utolsó gól Robertsé. 26-22-re nyertek a svédek.

21-25

Pásztor harcolt ki hetest, Töpfner lövését Bundsen a kapufára rúgta. Ez a harmadik elrontott hetesünk. Mellegard átejtette Böde-Bírót, ennyi volt.

20-24

Lindqvist megint megoldotta a góllövést a svédeknél, majd emberelőnybe kerültünk, Golovin pedig időt kért.

20-23

Lindqvist állítja meg a magyar nyomulást, Márton középre keveredve szépített.

19-22

Albek indítása után Győri-Lukács etette meg a védőt egy csellel, és ezúttal Bundsen sem tudta megtréfálni. Újabb labdaszerzés, de nem tudtunk gyorsan indulni. Vámos így is gólt lőtt, araszolgatunk közelebb.

17-22

Vámos talpról engedte el a labdát, kapufa. Aztán jól védekeztünk, Albek szépen került helyzetbe, de nem találta el a jobb sarkot.

17-22

Albek bevágta izomból a léc alá, de Lindqvist nagyon gyorsan, nagyon könnyen válaszolt.

16-21

Albek megint elvállalta, milyen jól tette! Ebből kéne több! Sorozatban kapják a heteseket a hazaiak, Böde-Bíró ezt most kifogta.

15-21

Hagman hetesből, hat oda.

15-20

Szerencséjük is van, Lindqvist kezébe hullott vissza a labda, be is lőtte. Mi rontottunk, majd Bordást kiszórták, már csak ez hiányzott.

15-19

Roberts úgy ment be, mint kés a vajon. Simon okos passza után Albek volt eredményes.

14-18

Albek megsuhintotta 9 méterről, óriási gól lett a vége. Kuczora talpról próbálkozott, a kapufa állta útját.

13-18

Hagman bepattintotta a hetest, ez nagyon nem néz ki jól.

13-17

Megint Schatzlra jött ki a figura, ejteni akart, Bundsen ezt is hárította. Lassan öt perce nem szereztünk gólt.

13-17

Bundsen, újabb védés, a túloldalon meg újabb gól, Hansson dobta. Kezdnek ellépni, ébresztőőőőő!

13-16

Bundsen belejött, Győri-Lukács lövését fogta, aztán Albek megpattanó dobását is kiszedte. Hagman leindítástól könnyű gólt szerzett.

13-15

Klujber estében lőtt, Bundsen az utolsó pillanatban piszkálta ki valahogy. Lindqvist simán átjátszott Kuczorát. Vámos szépített.

12-14

Hansson a beállós posztjáról talált be, kettő oda, Golovin időt kért.

12-13

Roberts nagyon ráérzett, három gólt szerzett zsinórban. Vámos belement, a svédek elszúrtak egy indítást, köszönjük!

12-12

Roberts megint végigvitte, mi meg leragadtunk 11 gólon. De csak eddig: Győri-Lukács javította az előző hibáját.

11-11

Robertset nem tudtuk megállítani, megint döntetlen. Megint jól játszottuk meg a szélsőt, de Szöllősi-Schatzl eszén túljárt a kapus.

Megyünk tovább!

Elindult a második félidő, mi kezdtük a játékot. Lindqvistet le is küldték a bírók a Vámos elleni szabálytalansága miatt. Győri-Lukács kerül ziccerbe, de csak az oldalhálót találta el. Kár.

Olvasói sztorik