Mi kellett a zavartalan közpénzelfolyatáshoz? – teszi fel a kérdést a Figyelő csütörtökön megjelenő címlap-összeállítása. Nos, alapvetően állásukat féltő, így a politika által kinevezett, ideiglenes főnökeiket látatlanban kiszolgáló hivatalnokok, a cégük költségvetéséért, a városházi támogatásért a politikusok kegyeit kereső cégvezetők és a pozíciójukat gátlástalanul kihasználó politikusok, lobbisták.
Az egyre lényegesebb szívességek, kérések hálójában az elmúlt években adott volt a színtér. A rendszer lényege, hogy a politikusok ott ülnek a közösségi cégek igazgatóságaiban, felügyelő bizottságaiban, közvetlen kapcsolatban állnak a vállalatvezetőkkel. Kezdetben kisebb kéréseket fogalmaznak meg a város birtokában levő kórházak, színházak, iskolák és cégek felé: egy sürgős orvosi időpont, egy jó fekvésű sírhely, ingyen egy busz az alapítvány beteg gyerekeinek és hasonlók.
Azután hamar jönnek a még nagyobb „ötletek”: a politikus tanácsadót, őrző-védő céget, takarító vállalatot, jogi irodát, igazságügyi szakértőt javasol. Majd a korrupció ennél is erősebb, romlottabb fokozata, amikor már a politikusnak mindenről, ahol pénzt költenek, az jut az eszébe, hogy ő kérhet valamit (legyen az kórház-rekonstrukció, metróépítés vagy éppen városszépítés).
Végül a BKV-történetből jól ismerjük a legrémesebb szintet is, ahol már nincs is indokolt fejlesztés, pénzköltés, hanem a lenyúlási cél miatt generálnak a politikusok a cégvezetőkkel összejátszva álügyeket (hitelesnek tűnő, de teljességgel szükségtelen tanulmányokat, fejlesztéseket, tanácsadásokat rendelnek meg).
Miért nem állította meg senki a folyamatokat? – erről is szól a csütörtökön megjelenő Figyelő az elmúlt időszakbeli városházi lenyúlások vizsgálatára és elemzésére vállalkozó címlap-összeállítása.
