Gazdaság europoli

Egy francia cég segíthet a magyar államnak a Budapest Airport megvásárlásában

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A világ egyik legnagyobb repülőtér-üzemeltető cége, a francia Vinci Airports segíthet a magyar államnak a Budapest Airport felvásárlásában – szúrt ki a 444.hu egy erről tanúskodó dokumentumot, ami szerint a francia cég és az állami irányítás alatt álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. közös bejelentést tett az Európai Bizottságnál  egy tervezett összefonódásról.

A két fél közös irányítást szerez majd az Airport Holding Tanácsadó Kft.-ben, amelynek feladata a budapesti repülőtér működtetése lesz. Az összefonódásra részesedés-vásárlás útján kerülne sor, ám a Bizottság még nem döntött az ügyben.

A hétvégén a Telex arról írt, hogy a Budapest Airport 51 százalékos részesedésének ellenértékét péntekig, vagyis december 1-jéig kellene kifizetnie a magyar államnak, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium azonban cáfolta ezt, és közleményében azt írta, „teljesen hamis az az állítás, hogy december elsejéig fizetési kötelezettsége lenne a magyar államnak a visszavásárlási ügylet vonatkozásában.”

Becslések szerint a magyar államra eső összeg 1,5 milliárd euró, vagyis több mint 570 milliárd forint lehet. A maradék részt pedig a menedzsmentjogokkal rendelkező kisebbségi tulajdonos Vinci Airports állná, mely cserébe 49 százalékos tulajdonrészhez jutna – írja a 444.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik