Sport

„Ilyet még nem láttam” – az öltözőből hívták vissza a csapatot, mert kiderült, mégsem veszítettek

Mark Blinch / NHLI via Getty Images
Mark Blinch / NHLI via Getty Images

Ilyet még nem láttam, őrület

– mondta Noah Gregor, a Toronto Maple Leafs hokicsapatának játékosa, miután a sikeres rávezetésével a csapata 2-1-re legyőzte a Florida Pantherst.

Gregor azon volt ennyire meglepve, hogy a torontói játékosok, valamint a közönség is azt hitte, hogy a vendég Florida megnyerte a meccset a rávezetések során. Az 1-1-es rendes játékidőt követően a hosszabbításban sem dőlt el a meccs, majd a rávezetéseknél az ötödik párban a hazaiak rontottak, míg Evan Rodrigues próbálkozása után a korong átcsúszott a kapus, Joseph Woll alatt.

A floridaiak ünnepelni kezdtek, a torontóiak az öltöző felé vették az irányít, olyannyira, hogy Woll már kezdte levenni a felszerelését. Csakhogy közben a játékvezetők visszanézték Rodrigues kísérletét, és azt vették észre, hogy duplázott a játékos, azaz a Woll lábvédőjéről visszapattanó korongot ütötte kapuba, ami szabálytalan.

Így aztán visszarendeltek mindenkit a jégre, az öltözőfolyosóról visszafordított Gregor pedig megnyerte csapatának a mérkőzést.

Kapcsolódó
Egészen szürreális góllal nyert a magyar válogatott focista csapata
A Callum Styles helyére beállt csatár döntötte el a harmadosztályú bajnokit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik