Szórakozás

„Helyes nő, de több nem tudott kialakulni” – szakított Jákob Zoltán és A Nagy Ő győztese, Betti

adrián zoltán / 24.hu és tv2
adrián zoltán / 24.hu és tv2
Az üzletember nem éli meg kudarcként a dolgot.

November ötödikén ért véget A Nagy Ő című műsor idei évada, amelyben Jákob Zoltán, az ország 39. leggazdagabb embere kereste a szerelmet. Akkor úgy tűnt, párra talált a műkörmösként dolgozó Hajnal Bettinában. A románc nem volt hosszú életű, mint azt a Blikknek most elárulta az üzletember.

Sokat beszélgettünk arról, kinek mi az elképzelése a jövőről, illetve mit vár el egy kapcsolattól. Ezek a nézeteink nem egyeztek, s bár próbáltuk megtalálni a közös hangot, nem sikerült. Megvitattuk egymás problémáit, és nem sikerült megoldanunk ezeket. Nagyon másképp éljük az életünket. Miután véget ért a műsor, elkezdtünk találkozgatni. Voltunk többször vacsorázni, megleptem őt a munkahelyén, elmentem a kedves szüleihez is, ő pedig főzött nekem és hozott vadast, mert tudta, hogy az a kedvencem. Nagyon megkedveltem őt, helyes nő, de ennél több nem tudott kialakulni.

Jákob azt mondja, megismerte a nő olyan oldalát is a műsort látva, aminek nem örült feltétlenül. A jövőt pozitívan látja a párkeresést illetően:

Nem élem meg kudarcként, hogy így alakult, tovább keresem a párom, és azt kívánom Bettinek és magamnak is, hogy találjuk meg.

Hajnal is nyilatkozott a mai napon, akkor nem volt derűlátó:

Kapcsolódó
A Nagy Ő Betti a Jákob Zoltánnal való kapcsolatáról: Hamarosan lezárjuk ezt a mostani helyzetet
A műkörmösként dolgozó nő elárulta, hányadán vannak most a milliárdossal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik