Belföld

LMP: Átengedte a Kúria a kiemelt beruházási törvény visszavonásáról szóló népszavazási kérdést

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A Kúria átengedte az LMP nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, a párt frakcióvezető-helyettese.

A képviselő az MTI beszámolója szerint a jogszabályt „a törvénytelenség törvényeként” nevezte meg, és arról beszélt: az lehetővé teszi a nagyberuházásoknak, hogy titokban valósuljanak meg, megkerüljenek minden törvényt és korlátot, és gyakorlatilag a környéken élők tudta nélkül mehessenek végbe.

Csárdi szerint ez az a törvény, ami alapján a Fidesz az emberek feje felett átnyúlva épít akkumulátorgyárakat vagy bármilyen más beruházást, ezért „mindannyiunk egyetemes érdeke”, hogy bezárják az építési vagy a környezetvédelmi törvény megkerülésének lehetőségét.

Ezzel a népszavazással megálljt parancsolhatunk a Fidesz eddig tapasztalt gazdasági túlhatalmának

– tette hozzá a politikus, aki szerint a népszavazás révén a „a Fidesz helyett az emberek, a magyar állampolgárok dönthetnek arról, hogy akarják-e, hogy Magyarország akkumulátorgyarmattá váljon”.

Csárdi Antal elmondta: elkezdik a felkészülést a népszavazás megtartásához szükséges kétszázezer érvényes aláírás összegyűjtésére; ennek során számítanak minden civil szervezet, párt vagy magánszemély támogatására, és meg is keresik a közeljövőben a számba jöhető partnereket.

A népszavazáson arról kérnék ki a választópolgárok véleményét, hogy egyetértenek-e azzal: az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik