Advent

Így készül a legfinomabb sült gesztenye

Getty Images
Getty Images

Ősztől egészen a tél végéig sokak kedvenc nassolni valója a sült gesztenye, aminek illata belengi a karácsonyi vásárok illatát is.

Nem kell azonban feltétlenül a forgatagba mennünk, ha a finomságra vágyunk, ugyanis otthonunkban is könnyen elkészíthető.

A Nosalty receptje szerint az elkészítéshez mindössze fél kilogramm gesztenyére és fél liter vízre lesz szükségünk. Első lépésben 3-4 órára, vagy ha időnk engedi, egy egész éjszakára áztassuk be a gesztenyét.

Ezt követően a gesztenye domborúbb oldalát metsszük keresztbe egy éles késsel. Fontos, hogy a héját vágjuk át, de lehetőleg a belsejét ne.

Ha ezzel megvagyunk, tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe, majd fedjük le alufóliával, és tegyük a 220-240 fokra előmelegített sütőbe.

Fóliával körülbelül 15-20 percig sütjük, aztán még fólia nélkül 5-8 percig. Akkor van kész, amikor fölpöndörödik a héja.

Az elkészítésről ide kattintva egy videót is találsz.

Kapcsolódó
Ez a karácsonyi kaktusz virágzásának a titka
Mutatjuk, mire érdemes figyelni a növény gondozásánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik