Szórakozás

Teljes létszámmal dübörög a ValóVilág Villa

Hétfő este beköltözött a tizenötödik lakó is.

A valóságshow hétfői, és egyben utolsó beszavazóshow-jának főszereplői a Házaspárok voltak.

Nono és Stone, Si-sy és Roberto, valamint Gina és Kristóf is egyet értett abban, nem félnek a csábítóktól, biztosak abban, hogy az ország nyilvánossága előtt is hűségesek tudnak maradni egymáshoz.

Az ügyvezetőként dolgozó Gina és munkanélküli férje, Kristóf már a műsor legelején hatalmas előnyre tett szert, és ezt a szavazatok lezárásáig meg is tudták őrizni. Bár a villalakók egyöntetűen Nonóra és Stone-ra voksoltak, hogy velük élnének legszívesebben együtt, a nézők végül Gináék mellett döntöttek, így ők költözhettek utolsóként a luxusbörtönbe.

A hétfői összefoglalóból egyébként az is kiderült, hogy túlestek az első valóban megrázó, drámai összeveszésen a valóságshow-hősök. Megvolt az első nagy székborogatás, vádaskodás és egymásra mutogatás. Alekosz még mindig megosztja a villalakókat, többen nem is kommunikálnak a görög harcossal, egyedül csupán Olivérre számíthat, akit szintén elért a sírhatnék. Barátnője hiánya teljesen kikészítette a Villa vagányát, fájdalmát és könnyeit Gombira zúdította.

Olivér ezután Béci és Zsófi nyomába eredt, mert meggyőződése, hogy a testvérpár fiú tagja, és a Naiva között, több van, mint barátság. A kint párkapcsolatban élő Béci azonban tagadta, hogy bármi komolyabbat is érezne a szőke hajú lány iránt.

A villalakók hétfőn elbúcsúztak az egyik örökbe fogadott kiskutyától, Drazsétól, akinek leendő új gazdáit is kiválasztották, a kutya egy tanyán élő családhoz kerül.

AJÁNLOTT LINKEK:

UTOLSÓKÉNT GINA ÉS KRISTÓF KÖLTÖZÖTT A VILLÁBA! (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik