Tudomány

Rákosi haragudott a 6:3-as meccs miatt

Sebes Gusztáv 1949 áprilisában vette át a „mágikus magyaroknak” is nevezett nemzeti tizenegy irányítását, és néhány vereség után az 1952-es helsinki olimpián aztán diadal diadalt követett. Puskásék végül aranyéremmel térhettek haza a finn fővárosból. Sebes pedig még a nyári ötkarikás játékok ideje alatt lekötött az angolokkal egy barátságos mérkőzést a Wembley-ben – írja a Múlt-kor.hu. A szövetségi kapitány magánakcióját a magyar pártvezetés nem nézte jó szemmel, Rákosi Mátyás

raportra hívta Sebest, és alapos fejmosásában részesítette, majd így zárta a találkozót: „Hát jó lesz vigyázni!”

Rákosi talán arra gondolhatott, hogy az angolokat az 1872-ben játszott első válogatott mérkőzésüktől kezdve még soha nem verte meg otthonukban Nagy-Britannián kívüli csapat. Azért is aggódhatott, mert az ellenfél az „évszázad mérkőzéseként” kezdte meghirdetni a szenzációsnak ígérkező csatát. Mivel pedig az Aranycsapat 1953-ra Európa favoritjává vált, egy magyar bukás az „angol oroszlánok” hazájában minden bizonnyal kínos lett volna a pártvezetés számára.

A magyar válogatott a 6:3-as meccs előtt

1953. november 25-én, 105 ezer néző előtt megszületett a legendás 6:3-as győzelem, az angolok, akik 90 éve nem szenvedtek vereséget kontinentális csapattól, szomorúan sétáltak le a pályáról. A visszavágót 1954. május 23-án a Népstadionban, itt Puskásék 7:1-re győzték le a „fehér oroszlánokat”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik