Belföld

Leesett a vércukorszintje, azt hitte, haza tud még vezetni, de tragédia lett belőle

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Rosszulléte miatt okozott tragédiát egy 48 éves nő Nagykanizsán. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt állítja bíróság elé a nőt, aki saját maga tehet arról, hogy nem volt biztonságos vezetésre képes állapotban. Rosszulléte ellenére is kocsiba ült és haza akart ugyanis vezetni a munka után.

Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott beismerte a bűnösségét és azzal indokolta a tettét, hogy azt hitte, haza fog még érni, de sajnos rossz döntést hozott.

A vádirat szerint a nő 2006 júniusától inzulinos kezelésre szorul a vércukorszintjének szabályozása miatt. Tavalymájus 20-án nappali műszakban dolgozott, egész nap ügyelve a rá vonatkozó speciális étkezési szabályokra, melynek során étkezéseit követően a szükséges inzulin adagját is beadta magának.

Munka után elindult a nagykanizsai munkahelyéről a lakására kocsival, amikor érezni kezdte a felső ajka zsibbadását, amely általa is ismerten a vércukorszint leesésének előjele. Az egyértelmű jelzés ellenére a nő úgy ült volán mögé, hogy ételt nem fogyasztott, azt gondolta, hogy majd lakására érve vacsorázik és beadja az esti inzulin adagot.

ugyeszseg.hu

Pár perc múlva azonban annyira leesett cukorszintje, hogy hypoglikémiás rosszullét alakult ki nála, amely tudatzavar formájában nyilvánult meg, így nem tudta a körülötte lévő belvárosi forgalmi viszonyokat megfelelően kezelni, ennek következtében a jármű jobb első részével neki ütközött az előtte haladó segéd-motoroskerékpár hátsó kerekének.

Az ütközés következtében a motoros elesett és kisodródott az úttest jobb szélére, a nő autója pedig áttért menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd onnét az úttest jobb oldalára visszatérve, imbolyogva haladt tovább, közben neki ütközött egy szabályosan parkoló autónak is.

ugyeszseg.hu

A sofőr még ezt követően is tovább haladt, sőt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzését is – rosszulléte miatt – figyelmen kívül hagyva közlekedett, míg végül neki ütközött egy ház téglakerítésének. A motoros a kórházba szállítása után meghalt, az autós nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik