Bármilyen nehezen is ment a beilleszkedés, Péter idővel feltalálta magát. Mert egy katonagyerek mindenhol a talpára esik, a jég hátán is megél – hallotta folyton az apjától. A suliban legjobban az irodalmat és az éneket szerette. A testnevelést, bár a nagy bajuszú, vicces tanárt kedvelte, igyekezett megúszni. Vagy azt adta elő, hogy otthon hagyta a felszerelését, vagy betegségre hivatkozott, persze orvosi igazolás nélkül. Bandi bácsi egy idő után megunta, jött az egyes, a beírás. Péter ilyenkor rezzenéstelen arccal adta oda az ellenőrzőjét a testnevelőnek. Minden jobb volt, mint hogy a combjain lévő nadrágszíjnyomokról kérdezzék.
Váczi János, ahogy hazaérkezett a laktanyából, raportra rendelte Pétert. A fiú katonásan bejelentkezett, megállt a nagyszobában lévő szőnyeg szélén, majd szó nélkül nyújtotta az ellenőrző könyvét. Az őrnagy hosszan, néha rosszallóan a fiára pillantva böngészte az okmányt, aztán ha nem volt oka az örömre, csak annyit szólt: na gyere, fiam!
Jobb esetben a tiszti egyenruhája övét vette le a derekáról, roszszabban a gyakorlónadrág vastag, súlyos szíját használta.
Egyszer megköszönöd, hogy kemény voltam veled
– hangzott el minden alkalommal, mielőtt a fiú átölelte a hatalmas fotel háttámláját.
Csattant a szíj. Nem egyszer, tízszer.
Péter szó nélkül állta, könny nem jött a szeméből, nem adta meg az apjának azt az örömöt, hogy sírni lássa. Belül zokogott. Az őrnagy elvtársnak pontos koreográfiája volt ezekre az alkalmakra: a fenyítés után lehajtott egy decit a fekete címkés cseresznyepálinkából, elindította a Sosztakovics-lemezt, kényelmesen elhelyezkedett az apjától örökölt fotelban és a szemét lehunyva belefeledkezett a zenébe. A fiú nem tudta eldönteni, hogy az apja a lelkiismeret-furdalás miatt vagy a jól végzett munka jutalmaként utazik a keringő dallamain. De tulajdonképpen mindegy volt, a feneke, a combja ugyanúgy sajgott.
Nyolcadik után az apja parancsára egy autószerelő szakközépbe adta be a jelentkezését, mert a katonai főiskola előtt az érettségi mellé „jól jön egy hasznos szakma”, a második helyre ő választhatott: egy színjátszó csoportjáról nevezetes, az őrnagy elvtárs szerint linkeknek való gimnáziumot írt be. Abban bízott, hogy a gimi felvételijén egy szívből előadott verssel meggyőzi a tanárokat. Esélye sem volt a vers elmondására, az apja egy rövid telefonnal elintézte a sorsát, két nap múlva jött az értesítés: szeptembertől az autószerelő suliban kezd.
Két évig bírta. Gyűlölte az olajszagot, a tengelykapcsolók, kardántengelyek, lengéscsillapítók földhözragadt precizitását, nem érdekelte a felturbózott motorok aszfaltszaggató sebessége; a magasba
vágyott, a sírva nevetős versek, világmegváltó monológok végtelen
szférájába. Az évzáró után otthon az apja kezébe nyomta a bizonyítványát, és halkan csak annyit mondott: „többet nem megyek”. Aztán letolta térdig a nadrágját, dacos arccal, pucér fenékkel ölelte át a fotel támláját. Egy húszas volt a súlyos engedetlenség ára.
Az ellenszegülés után Pétert másnap reggel néhány soros üzenet várta a konyhaasztalon. Apja katonás betűkkel tudatta vele, nem tart ingyenélőket, a jövőben fizetnie kell a szállásért és az ételért, és tételesen felsorolta a feladatokat is, a bevásárláson keresztül a mosogatáson át a takarításig. Olyan volt a levél, mint egy rovancslista. A legapróbb részletre kiterjedő. Utóiratként a társalgásukat is meghatározta, az őrnagy elvtárs közölte, ezentúl számára Péter nem több, mint levegő, csak akkor szóljon hozzá, ha életbevágó dologról van szó.
A fiú, ahogy lábra tudott állni, azonnal munkát keresett. A nyarat a barátnője, a nyakigláb, mindig mosolygó Barbara apjánál, egy állatorvosnál töltötte, csirkéket oltottak a környékbeli téeszekben, egy vagon pénzt keresett. Ősszel a plakátragasztókhoz került, az estéit megosztotta egy színjátszó kör és a dolgozók gimnáziuma között. Már nem zavarta a magukat színésznek álmodó társak tájszólása, barátokra talált köztük.
Az apjával beszéd helyett a hűtőszekrény melletti fekete palatáblán értekeztek. Az őrnagy a fizetésnapon Péter neve mellé odaírta az összeget, hogy mivel tartozik a lakhatásért, ő pedig a konyhaasztalra tette a pénzt. A fiú a 18. születésnapja évében egy falinaptáron húzogatta le minden este az eltelt napot.
Nagykorúsága jutalmaként a szivaccsal letörölte a nevét a palatábla mértani pontossággal, krétával kettéosztott feléről, majd a függőlegeshez igazított tábla keretének hátulját a szájából kivett rágóval ferdén a falhoz
ragasztotta.
Pétert a sikeres érettségi után elsőre felvették a színművészetire, bár az egyik neves rendező megjegyezte, a tájszólásán majd dolgozniuk kell. Nevetve csak annyit válaszolt: jaú! Amikor az osztálya egyik legtehetségesebb tagjaként átvette a diplomáját, az első dolga volt azt a tanulmányi osztályon lefénymásoltatni. Firkantott rá két sort, majd hányaveti módon összehajtotta, borítékba tette és ráírta az apja címét. A laktanyába küldte, a parancsnok részére. Feladót nem írt rá.
Váczi János érdeklődve bontotta fel a láthatóan civil levelet. A fia fénymásolt diplomájának hátoldalán a következő állt:
Kösz, Apa (alezredes)! Üdvözlöm Sosztakovicsot is!
Ezredes vagyok, már ezredes! – dohogott. A laktanyaparancsnok fejében egy pillanatra megfordult, hogy gúnyt űz belőle a fia, de aztán gyorsan elhessegette a gondolatot. Töltött magának a jobb napokra tartogatott fekete címkés cseresznyepálinkából, majd elégedettséggel az arcán belehuppant az akkor már az irodáját díszítő füles fotelba. „Látod, Péter, érdemes volt”, mormogta maga elé.
Mielőtt a távirányítóval bekapcsolta volna a Toshiba lemezjátszót, kiszólt a parancsnoki titkárságot vezető főtörzsnek: ma már senki se zavarjon! Fejére tette a fejhallgatót, maximumra állította a hangerőt és elindította a bakelitet. Ahogy felcsendült a ringató valcer, a férfi kényelmesen hátradőlt és a derekán ösztönszerűen meglazította a nadrágszíját.
Kapáslövés
A korábbi remek cselgáncsozó, az 58 éves Balogh Zoltán 31 éve kényszerült kerekesszékbe, 25 éve sportújságíró.
„Amikor eldöntöttem, hogy játékban maradok, megfogadtam, nem panaszkodom. Soha. Vállaltam ezt az életet. 15 százalékos vagyok, 85 elveszett. Erről van papírom, ebből kell kihoznom a maximumot” – vallja. E mondatok az első könyve, a Kapáslövés címre hallgató sport- és önéletrajzi ihletésű novelláskötete előszavaként kísérik végig az olvasót.
Kiadó: Kék Európa Stúdió, 2023
(A MSÚSZ Nagy Béla Program támogatásával)
