Sport

„A játékvezetők befolyásolták a végeredményt!” – a Szeged elleni bíráskodás miatt panaszt nyújtott be a Peliszter

Óriási csatában, Szita Zoltán utolsó pillanatokban lőtt bombagóljával egygólos győzelmet aratott szerdán az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata az Eurofarm Peliszter otthonában. Az északmacedón csapat azonban nem volt igazságos a bíráskodás, így a vezetés hivatalos panaszt nyújtott be az európai szövetséghez.

„Az RK Eurofarm Peliszter a szurkolóihoz fűződő átlátható és nyitott kapcsolat keretében bejelenti, hogy hivatalos panaszt nyújtott be Karim és Raouf Gasmi francia játékvezetők ellen a Pick Szeged elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követően. Úgy gondoljuk, hogy klubunk nem a megfelelően bánásmódban részesült a mérkőzés során, a bíráskodás nem volt megfelelő a mérkőzés súlyához képest, a játékvezetők döntései pedig közvetlenül befolyásolták a végeredményt. A klub az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) és annak játékvezetői bizottságához fordul, hogy követelje a játékvezetők elszámoltatathatóságát” – olvasható.

A klub a hivatalos honlapján már a mérkőzést követő tudósításban is azt írta, hogy a csata akár győzelemmel is végződhetett volna, ha a francia játékvezetők nem követnek el olyan hibákat, amelyek közvetlenül befolyásolták a mérkőzés menetét.

Kapcsolódó
Kimaradt a vb-keretből, nem tudja, mi zajlik a magyar kézikapitány fejében
Pál Tamarát pofonként érte, hogy nem lehet ott a jövő héten kezdődő női kézilabda-világbajnokságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik