Belföld

Az aszódi gyilkos felesége: Azon a napon nemcsak a lányaim, de én is meghaltam

Einspach Brúnó / 24.hu
Einspach Brúnó / 24.hu
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék L. Tamást, aki tavaly májusban baltával verte agyon alvó kislányait Aszódon. A férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

Csütörtökön az elkövető által írt levelek ismertetésével, a megölt lányok édesanyjának nyilatkozatával és a perbeszédekkel folytatódott az aszódi kettős gyilkos büntetőpere. A vezetőszáron és bilincsben előállított férfi rezzenéstelen arccal lépett a tárgyalóba, rá sem nézett a harmadik sorban ülő volt feleségére. L. Tamás nem járult hozzá, hogy őt felismerhetővé tevő felvétel készüljön róla, a megölt gyerekek anyja azonban engedélyezte ezt, és azt mondta, vállalja minden szavát a nyilvánosság előtt is.

A gépészmérnök végzettségű férfi pár héttel a válásuk után elhatározta, hogy bosszút áll a volt nején, és megöli 14 és 16 éves lányukat, majd magával is végez. Ezt követően végrendeletet és búcsúlevélként felfogható beadványt írt a válást kimondó Gödöllői Járásbíróságnak, majd vett egy baltát és egy munkáskesztyűt, hogy megölje a lányait.

Tavaly május 20-án a két lány, Tímea és Júlia megérkezett az elkövető aszódi lakásába láthatásra. L. Tamás megvárta, amíg elalszanak, majd bement a szobájukba és kegyetlenül kivégezte őket. A kisebbik lányára négyszer, a nagyobbikra nyolcszor sújtott le a baltával.

Ezt követően betakarta a holttesteket, megmosakodott, átöltözött, a konyhában pedig elhelyezte a fivérének írt végrendeletét, és elhagyta a lakást. Az elkövető másnap Adácson egy mozdonynak rohant, de kisebb koponyaűri bevérzéssel megúszta az öngyilkossági kísérletet.

A lányok anyja a brutális gyilkosság után azt mondta, hogy

hiába fordult többször is segítségért a rendőrséghez, a gyámhivatalhoz és a családsegítőhöz azzal, hogy folyamatosan terrorizálja és fenyegeti őket a volt férje, magára maradt a problémáival.

Einspach Brúnó / 24.hu

Amikor az asszony bejelentette, hogy eltűntek és veszélyben vannak a lányai, a rendőrök kimentek ugyan a volt férje házához, de nem mentek be. Így aztán csak egy héttel később találták meg a lányok holttestét, miután bejelentést kaptak arról, hogy furcsa szagok jönnek ki a házból.

A férfi a csütörtöki bírósági tárgyaláson is kitartott amellett, hogy semmire sem emlékszik a vérfürdőből. A szakértők szerint viszont ez nem igaz, az állítás csupán L. Tamás védekezési taktikájának része. Elmondásuk szerint a megbánás jelét sem látták a férfin a meghallgatása során, és csak a saját sérelmei érdekelték, valamint az, hogy mi lesz vele a börtönben, és mekkora büntetést kap majd. „Tényleg nem emlékszem a történtekből semmire” – mondta L. Tamás.

Az elkövető testvére korábban azt mondta, fivére azt írta neki végrendeletében, hogy ráhagyja majd annak az aszódi háznak a felét, amelyben élt. Az elkövető azonban erre és arra az unokatestvérének írt üzenetére sem emlékezett, amikben a többi között azt írta: „Ezt meg kell tennem.” A férfi a tárgyaláson is megerősítette, hogy nem emlékszik a rokonainak írt levelekre, de felismerte az aláírását rajtuk.

Ezt követően Szegedi Gyöngyvér bírónő felolvasta L. Tamás korábbi naplóbejegyzéseit. Ezekből az látszott, hogy a férfi készült a tettére.

Einspach Brúnó / 24.hu

„Tettem legyen példa minden anyának, akik kisajátították a gyereküket. Ezek az emberek szétzsarolhatják az embert. Borzasztó rossz érzés, hogy teljesen egyoldalúan hoztak rólam döntést a döntéshozók. A volt feleségem tanárnő, és tudta, hogy mindent megtehet, mert úgyis neki hisznek. Az volt a kedvenc szavajárása, hogy megtehettem, hát megtettem.”

L. Tamás zsebében is találtak egy levelet az adácsi vonatbaleset után, ebben azt írta: „Kiszakították a gyerekeimet a kezemből, elfogyott az erőm.”

Ismertették a férfi bátyjának írt leveleit is, melyekben részletesen beszélt a feleségével és a hatóságokkal való csatározásokról és az érzéseiről.

„Sarokba lettem szorítva, és letérdeltetett a Gödöllői Járásbíróság. Apa kell vagy nem kell egy családba? A bíróság szerint nem. Bármit tehet egy apa, mindig az anyának adnak igazat. Nem sikerült megugrani a nagy tudású ügyvédeknek, hogy megállapodás szülessen arról, ami a gyerekeknek a legjobb, hogy mind a két szülőjüknél ugyanannyit legyenek. A gyámhivatalnál és a családsegítőnél addig vegzálják a gyerekeket, hogy azok már el sem merik mondani azt, hogy mit szeretnének. Úgy gondolom, hogy mérhetetlen károkat okoznak ezek a hivatalok. Szerető apákat forgatnak meg a nyárson, és ebből adnak a gyerekeiknek is. Mert az apa rossz, az apa nem lehet a család része.”

A férfi azt írta, hogy a volt neje folyamatosan zsarolta és kiszúrt vele, ha pedig jól érezték magukat vele a lányok, akkor megbüntette őket. „Nem helyes, amit tettem, de nem engedhettem ennek a bűnszervezetben elkövetett zsarolásnak.”

Amikor a bíró arra kérte, hogy nyilatkozzon a beismerő vallomással is felérő levelekkel kapcsolatban, L. Tamás azt mondta, hogy sok igazság van bennük, de ma már árnyaltabban fogalmazna.

Az ügyész a lányok és a férfi kapcsolatával kezdte a perbeszédét. E szerint Tímea egyformán ragaszkodott az apjához és az anyjához is, de a nővére, Júlia nem szeretett a férfihez járni. Mint mondta, a vádlott védekezési stratégiája az, hogy nem emlékszik a dolgokra. „Szerintem elhatárolta magát a megbánástól. Nem akarja, hogy meg tudja bánni a szörnyű tettét” – mondta az ügyész.

Az ügyész szerint a férfi előre eltervezte, hogy végez a lányaival. Ezt támasztják alá az általa írt levelek, valamint az is, hogy már korábban beszerezte a baltát. A lakásában betömte az ajtón lévő levélszekrényt és a kulcslyukat is, hogy később találják meg a holttesteket. Sőt, a terve része volt az is, hogy megengedte a nagyobbik lányának, hogy alkoholt igyon, mert attól hamarabb elaludt.

Einspach Brúnó / 24.hu

Az ügyész szerint a vádlott példát akart statuálni, és úgy volt vele, hogy ha az övé nem lehetnek, akkor másé se legyenek a gyerekei, majd azt is megkérdőjelezte, hogy a férfi szerette-e valaha a gyerekeit.

Az ügyész szerint semmilyen enyhítő körülmény nem jöhet szóba, mert a vádlott nem ismerte be és nem is bánta meg a történteket, végül tényleges életfogytiglant kért a férfire,

előre kitervelt, részben különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, aljas célból, több emberen elkövetett emberölés miatt.

Ezt követően a meggyilkolt kislányok édesanyja kért szót. L. Tamás lehajtott fejjel, közömbösen hallgatta a volt felesége által elmondottakat.

„Előre eltervezte a gyilkosságot az apjuk. Azon a napon nemcsak a lányaim, hanem én is meghaltam. És a gyermekeim mostantól bennem élnek tovább. Sok mindenki asszisztált abban, hogy idáig jutott a dolog. Sokan az elhagyott apát látták a volt férjemben, amit előadott. Sokaknak tanulság kell, hogy legyen ez. Ma a gyermekáldozatokért szólok, akik ma is az erőszak áldozatai. Segítsünk, tegyünk meg mindent értük. Minden bántalmazott gyerek arcban Timike és Júlia arca néz vissza rám” – mondta a meggyilkolt gyerekek anyja.

L. Tamás ügyvédje szerint az ügy rávilágított arra, hogy nem jó a rendszer, és lassú az eljárás a gyermekelhelyezési perekben. Mint mondta, lehetett rekonstruálni bizonyos dolgokat, de azt nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt a lakásban. Vitatta az előre kiterveltséget, az aljas indokból és védekezésre képtelen minősítéseket is.

Mint mondta, nem derült ki, hogy az ügyfele hol és mikor vette a baltát, és a lakásában is tartott ilyen eszközöket. Szerinte az sem bizonyított, hogy volt-e egyáltalán a lakásban alkohol, amivel az apja állítólag leitatta a nagyobbik lányát.

Az ügyvéd ezt követően kitért arra, hogy védence a kisebbik lányára négyszer, a nagyobbikra pedig nyolcszor sújtott le a baltával. Mivel a szakértők szerint azonnal meghaltak, ezért szerinte nem állapítható meg a különös kegyetlen elkövetés. Védőbeszéde végén azt kérte, hogy határozott időtartamú büntetést szabjanak ki ügyfelére a minősítések mellőzésével, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt.

L. Tamás az utolsó szó jogán azt mondta, hogy soha nem kínálta alkohollal a lányát, és már korábban betömte az ajtón lévő réseket.

Sajnálom, hogy ilyen érdeklődés központjába kerültem. Nem tudom megmondani, hogy mikor írtam ezeket a leveleket, de azt látom, hogy nagy keserűség lehetett bennem. Szerettem a gyerekeimet, és bocsánatot kérek mindenkitől, akiket megbántottam. Szerettem a feleségemet is, akinek örök hűséget fogadtam. Bízom benne, hogy azért nem emlékszem a dolgokra, mert az Úr úgy gondolta, hogy másképp feldolgozhatatlan lenne számomra ez az egész. Nem tudom, hogy a volt nejem mit érez, de én mélységesen sajnálom, hogy már nem tudom magamhoz ölelni a gyermekeimet. Azt kérem a társadalomtól, hogy bocsásson meg, az Úrtól és a feleségemtől pedig kegyelmet kérek.

A bíró ezt követően életfogytig tartó fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra, emellett kötelezte a 12 milliós bűnügyi költség megfizetésére is.

Indoklásában azt mondta, hogy a hatóságok megfelelően jártak el a család ügyében, és a vádlott volt az, aki nem volt hajlandó együttműködni. Döbbenetesnek nevezte, hogy L. Tamás szinte mindenkitől bocsánatot kért az eljárás során, de

egy könnycseppet sem hullatott a lányaiért.

Einspach Brúnó / 24.hu

Tervszerűn felépítette, hogy miként végez velük. Máskor egy szobában tévéztek és aludtak a lányok, de most külön szobában tértek nyugovóra. Elmondása szerint nem volt valós a férfi öngyilkossági szándéka sem, és csak bagatell koponyaűri bevérzést, illetve borda- és csonttöréseket szenvedett. Kiemelte, hogy még az őt ellátó orvost is azzal fenyegette, hogy úgy fognak járni, mint a lányai.

A bírónő szerint a vádlott nemcsak felfogta, de egyenesen kívánta a lányai halálát. Kiemelte, hogy nem vaktában leadott, hanem célzott ütésekről volt szó, hiszen ugyanazokra a helyekre sújtott le a gyermekeire a baltával.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi emberi mivoltából kivetkőzve követte el a bűncselekményt. Aki képes így kivégezni a lányait, az nem érdemel meg még egy esélyt – fogalmazott a bíró.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, az elkövető és védője határozott idejű szabadságvesztésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A bíróság a másodfokon eljáró bíróság ítéletéig fenntartotta az ötszörösen minősített emberölés miatt elítélt férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik