Tudomány

Annyit nyomott a világ legnagyobb pulykája, mint egy 12 éves gyerek

Joe McDonald / Getty Images
Joe McDonald / Getty Images

Guinness-rekordot némi túlzással bármilyen területen fel lehet állítani, többek között állati csúcsokat is jegyeznek. A Guinness-rekordok Könyvében a világ valaha élt legnagyobb pulykája is szerepel – írja az IFLScience az amerikai hálaadáshoz közeledve.

1989. december 2-án Londonban tartották meg a legnehezebb pulykák versenyét – azóta a rendezvényt nem szervezték meg. A versenyen Philip Cook, a Leacroft Turkeys munkatársa is elvitte méretes kakasát.

A Tyson nevű példány 39,09 kilogrammot nyomott, nagyjából annyit, mint egy 12-13 éves gyermek.

Az egyedet 4400 fontért (mai árfolyamon mintegy 1,9 millió forintért) árverezték el jótékony célra.

Bár a világrekorder továbbra is Tyson, amerikai vadászok az évek során befogtak szintén figyelemreméltó méretű pulykákat. 2006-ban egy 14,32, 2002-ben egy 16,84, 2015-ben pedig egy 17,06 kilogrammos madarat találtak az Egyesült Államokban.

Ekkora állatokat egyben már nem lehet elkészíteni hagyományos sütőkben: túl nagy a tömegük ahhoz, hogy a háztartási eszközök megbirkózzanak vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik