Szórakozás

Damu: megpofoztam, de más nem történt

A színész elismerte, megütötte Tímeát, de azt tagadja, hogy megerőszakolta volt menyasszonyát

Damu Roland Hajdú Péter Frizbi című műsorának vendége volt, ahol őszintén beszélt a körülötte kialakult botrányról, de a felvétel alatt többször is ellentmondásba keveredett – írja a STOP.hu.

A színész először azt mondta, nem történt verekedés közte és volt kedvese között az angyalföldi lakásban november 17-én. Azzal érvelt, ha valóban lett volna testi sértés, akkor ki sem engedik az előzetesből. Sőt, elmondása szerint ő volt az, aki védekezni kényszerült Tímea ütései ellen. Ugyanakkor azt elismerte, hogy korábban előfordultak olyan esetek, amikor nőket bántott.

Nem sokkal később azonban már arról beszélt, hogy dulakodás, adok-kapok zajlott köztük azon a bizonyos estén, és volt szerelme egy pálinkás üveggel akarta leütni őt. Ezért ő megpofozta a lányt, de állítása szerint semmi olyan nem történt, amivel nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott volna. Vagyis szavaiból az derül, ki, hogy mégiscsak tettlegességig fajult a vitájuk.

A teljes interjú vasárnap este lesz látható a Frizbiben.

Damu Roland egyébként nemrég bejelentette, hamarosan könyvet ír, amelyben kiteregeti a szennyest mindenkiről. Közben volt kedvesét állítólag pszichiáter, és gerincsebészek kezelik.

AJÁNLOTT LINKEK:

Damu beismerte: ütött (STOP.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik