Kígyózó, beláthatatlanul hosszú a sor abban a Bocskai úti szavazókörben, amelyikben tart még a voksolás – jelentette tudósítónk, aki beszélt egy nénivel, aki öt órát állt sorba azért, hogy leadhassa a szavazatát. „Elkötelezett szavazó vagyok” – mondta munkatársunknak.
Meglepően jó a hangulat, zömében fiatalok, a műszaki egyetem és az ELTE hallgatói állnak sorba; sörözgetnek, ennivalót is kapnak, vidáman várnak a sorukra. Elmondásuk szerint csak néhány ember állt ki a sorból és ment haza.