Cseh Tamás dalai után a Fidesz-vezérkar előtt mondott beszédet Orbán Viktor, a választásokon toronymagasan győztes Fidesz elnöke, hazánk következő miniszterelnöke.
„Magyarok határon innen és túl, köszönet a történelmi eredményért” – kezdte beszédét Orbán Viktor, aki elsöprő és egyértelmű akaratnyilvánításként értékelte a választási eredményeket. A győzelem Magyarországé – mondta a pártelnök.
„Elkezdtek egy történelmi mondatot írni, mint 1956-ban és 1990-ben; ítéletet mondtak egy korszak felett” – fordult választóihoz a pártelnök. A magyar polgárok legyőzték a reménytelenséget, ismét jó magyarnak lenni, Magyarország felemelt fejjel tért vissza a történelem főutcájára – mondta.
„Minden idegszálammal érzem, hogy életem legnagyobb feladata előtt állok. Azt is tudom, hogy a feladat megoldható. Ehhez szükségem lesz minden magyar emberre.” – mondta a Fidesz elnöke, aki a hagyományos „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” felkiáltással zárta beszédét, majd a Vörösmarty térre ment, hívei közé.
Fotó: MTI
Az ünneplő tömeg nyomására visszatért a színpadra, és azt mondta: az öröm és ünneplés ellenére volna egy „szigorú, szikár, komoly mondata”. E szerint a kiérdemelt bizalmat meg kell tartani. „A szerénység és az alázat kell, hogy maradjon számunkra a legfontosabb.” – mondta. Tudósítónk szerint a pártelnök szavait a téren eksztázisban fogadták, majd elénekelték a Himnuszt és a Székely himnuszt. a színpadra visszatérő zenekar a We are the champions következett.