Tudomány

Ezen múlik, mely állatok élik túl a természeti katasztrófákat

ArtMarie / Getty Images
ArtMarie / Getty Images

2019 májusában az elképesztő pusztítást végző Idai ciklon elérte a mozambiki Gorongosa Nemzeti Parkot. A több ezer emberi és állati áldozatot követelő természeti katasztrófa lehetőséget biztosított a Princeton kutatói számára, hogy nyomkövető kamerákkal megvizsgálják a jelenséget, és azt, hogy az állatok hogyan vészelik át a vészhelyzetet – írja az Interesting Engineering.

Annak érdekében, hogy segítsék a súlyos időjárási események hatásainak jobb előrejelzését, a kutatók a vihar előtt, alatt és után is adatokat gyűjtöttek.

Az elemzések során felfedezték, hogy az állatok esetében a méret a legmegbízhatóbb mutatója annak, hogy mely fajoknak van esélye átvészelni a természeti katasztrófákat.

Mint a Nature tudományos szaklapban megjelent kutatásból kiderült, amellett, hogy a kisebb állatok nem tudtak elmenekülni az árvíz elsöprő hullámai elől, a pusztító időjárási eseményt követő táplálkozási korlátozásokat is rosszabbul viselték, mint termetesebb társaik.

A kisebb állatok fokozott halálozásához az is hozzájárult, hogy a mélyen fekvő növényzet és fűfélék nagy részét elpusztította az árvíz. Ezt követően ugyanis sokan a kevésbé tápanyagdús kérgek és bokrok felé fordultak, amit számos apró élőlény már nem tudott elviselni, és idővel elpusztult.

És hogy mi a tanulság? Nos, a kutatók célja az volt a tanulmánnyal, hogy segítsék a vadgazdálkodások helyreállítási- és mentési munkálatait. Az első ajánlásuk ezért az a későbbiekre, hogy a legkisebb és legkiszolgáltatottabb állatokat a viharok előtt biztonságos helyre kell vinni. Azt is fontosnak tartják, hogy a vihar után több táplálékot kell biztosítani a kisebb fajok példányainak számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik