Szórakozás

Ázsia Expressz: Kucsera Gábor is elérzékenyült, mikor az autójukban sírva fakadt egy kisfiú

Eszébe jutottak a saját gyerekei.

Az Ázsia Expressz forgatásán a versenyzőknek állandó feladata, hogy stoppolva jussanak el különböző helyekre: ez több szempontból is kihívást jelent számukra, Kucsera Gábor nemrég elárulta, hogy őt például érzékenyen érinti, ha a sofőrjük mellett gyerek is utazik, apaként ugyanis emiatt neki is hiányozni kezdenek a lányai és a fia, akik Magyarországon várják. A csütörtöki adás előzetese szerint Kucsera és Tóth Dávid egyszer egy olyan autóban is utaztak, ahol az anyósülésen lévő kisfiú sírni kezdett, előbbit pedig különösen megviselték a látottak.

Próbálok a mának élni, de nyilván nagyon hiányoznak a gyerekek. Ha stoppolunk, általában olyanok állnak meg, akiknél gyerekek ülnek, és nagyon összeszorul a szívem. Inkább már velük lennék. Viszont mindig ott van bennem a Beninek a mondata, hogy apa, neked erre most szükséged van

– fogalmazott a kajakos, elárulva: a fia nemrég azt is mondta neki, hogy már nem nevet annyit, mint régen.

Rám nézett és azt mondta, hát apa, ez ilyen. Egyszer fent, egyszer lent. Úgyhogy ő kemény, meg nagyon érez engem

– tette hozzá, miközben a könnyeit törölgette.

Kucsera Gábornak és Tápai Szabinának három közös gyereke született a kapcsolatuk idején. A sportolók 10 éven voltak házasok, Tápai februárban jelentette be, hogy elválnak. Bár a párkapcsolatuk zátonyra futott, a gyerekeiket továbbra is szeretetben és nagy egyetértésben nevelik.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik