Élő Nagyvilág

Az izraeli hadsereg felrobbantotta a Hamász parlamentjét

AFP
AFP

A háborúról szóló keddi hírfolyamunk ide kattintva olvasható vissza.

Izrael: fegyverek és katonai felszerelések kerültek elő a gázai es-Sifá kórházban

Az izraeli hadsereg (IDF) katonái fegyvereket, katonai felszereléseket és műszaki berendezéseket találtak a Gázai övezetben található es-Sifá kórházban – közölte szerdán az izraeli hadsereg szóvivője. A hadsereg által kiadott videofelvételen a kórház egyik rejtett épületében talált tárgyak, továbbá automata fegyverek, gránátok, lőszerek és golyóálló mellények láthatók.

A Hamász palesztin terrorszervezet „hazugságnak és olcsó propagandának” minősítette a fegyverek megtalálásáról szóló bejelentést, a bizonyítékok meghamisításával vádolta meg Izraelt. A palesztin terrorszervezet szerint Izrael így próbálja igazolni a gázai egészségügyi létesítmények elpusztítását, ami népirtással ér fel.

Izrael hetek óta állítja, hogy a Hamász „kórházakból háborúzik”, a többi között az egészségügyi intézmények alá rejtette el infrastruktúráját, és élő pajzsként használja a civileket. Az izraeli csapatok kedd éjjel hatoltak be az es-Sifá kórházba, a szerdai nap folyamán pedig konkrét helyszíneket vizsgáltak át az épületkomplexumban. Daniel Hagari katonai szóvivő hangsúlyozta, hogy az es-Sifá kórházban talált tárgyak bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a kórházakat a nemzetközi joggal ellentétesen katonai, terrorista célokra használják. (MTI)

Izraeli tűzszerészek felrobbantották a Hamász parlamentjét

Az izraeli hadsereg tűzszerészei felrobbantották az Hamász iszlamista terrorszervezet törvényhozásának otthont adó épületet a Gázai övezet északi részén – jelentette a helyi média szerdán.

Az épületet két napja foglalta el a Goláni nevű kommandós egység.

Az egység katonái parlament üléstermébe fotózták le magukat izraeli zászlókkal. A Goláni negyvenegy harcost veszített el az október 7-i Hamász terrortámadásban, és az azt követő napokban, amikor kiszorították a terroristákat Izrael területéről. (MTI)

Súlyos ivóvízhiány fenyeget Gázában

Súlyos ivóvízhiányra figyelmeztetett szerdán az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete (UNRWA) a Gázai övezetben tekintettel a víztisztító üzemek működtetéséhez szükséges üzemanyag hiányára.

A nap végéig a gázai övezeti lakosság mintegy 70 százaléka nem fog tudni hozzájutni tiszta vízhez

– jelentette ki Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa. Leálltak az olyan közszolgáltatásokat nyújtó létesítmények, mint a sótalanító és víztisztító üzemek – tette hozzá.

Lazzarini egyben említést tett az Izrael által engedélyezett, Gázai övezetnek szánt – mintegy 23 ezer literes – üzemanyagszállítmányról is. Hangsúlyozta, hogy ezt csak az ENSZ teherautóinak üzemeltetésére fogják fordítani, s nem egyéb célokra, mint például a víztisztító üzemek működtetésére.

A radikális iszlamista Hamász október 7-i terrortámadására adott izraeli válaszcsapások kezdete óta a hozzávetőleg 2,3 milliós Gázai övezet csaknem 1,6 millió lakója volt kénytelen elmenekülni otthonából. A terrortámadás után Izrael bejelentette az övezet teljes blokádját, és egyáltalán nem engedett be üzemanyagot az övezetbe arra hivatkozva, hogy a Hamász katonai célokra használhatja.

(MTI)

Erdogan terrorista államnak nevezte Izraelt

Terrorista államnak nevezte szerdán a török elnök Izraelt, mely szerinte háborús bűncselekményeket követ el a Gázai övezetben, és ismét azt hangoztatta, hogy nem tartja terrorszervezetnek az övezetet irányító Hamászt.

A parlamentben elmondott beszédében Recep Tayyip Erdogan népirtásnak nevezte a gázai háborút, és aláhúzta: Törökország nemzetközi szinten is lépéseket tesz, hogy véget vessen az atrocitásoknak, valamint azon lesz, hogy terroristának minősítsék az izraeli telepeseket is.

Ha Izrael folytatja a mészárlást, az egész világ szemében terrorista állammá válik

– jelentette ki török elnök. Emellett azzal vádolta Izraelt, hogy “az emberiség történelmének legaljasabb támadását” követte el a palesztinok ellen, mégpedig a nyugati országok “feltétel nélküli támogatásával”, és kijelentette: az izraeli vezetőknek a hágai bíróságon a helyük.

Nyugodt szívvel ki merem mondani: Izrael terrorista állam

– fogalmazott az államfő.

(MTI)

Háromnapos tűzszünetért cserébe ötven túsz – erről tárgyalnak Katarral a szembenálló felek

Háromnapos tűzszünetért cserébe ötven gázai civil túsz szabadon bocsátásról igyekeznek meggyőzni a katari közvetítők szerdán a szembenálló Izraelt és a Hamászt – közölte a Reuters hírügynökséggel egy, a tárgyalások részleteibe belelátó illetékes.

Az Egyesült Államokkal egyeztetett alku értelmében Izrael emellett szabadon engedne néhány palesztin nőt és gyermeket az izraeli börtönökből, és megemelné humanitárius célokból a Gázai övezetbe beeresztett segély mennyiségét – egészített ki a forrás.

Ha a magállapodás létrejönne, az eddigi legtöbb izraeli túsz szabadulhatna ki, a palesztin fegyveresek fogságából.

A Hamász – mint írják, nagy vonalakban egyetért a tervezett egyezségben foglaltakkal, Izrael azonban nem, ezért tovább tárgyalnak a részletekről – hangoztatta az illetékes.

Az ambiciózus külpolitikai célokat kitűző Katarnak jó kapcsolata van a Hamásszal és Izraellel egyaránt. Az arab ország már korábban is közvetített kettejük között.

A Reuters azt írja, nem világos, hogy Izrael hány palesztin nőt és gyermeket engedne ki börtöneiből a tárgyalás alatt álló megállapodás részeként.

Az alku részeként a Hamásznak át kellene adnia a Gázában fogva tartott, még élő civil túszok teljes listáját. Az összes túsz elengedéséről jelenleg nem folynak tárgyalások – tette hozzá a hírügynökségnek nyilatkozó forrás.

Értelmezhető mennyiségű üzemanyagot engednek be a Gázai övezetbe az amerikaiak külön kérésére

Üzemanyagot szállító teherautót engedtek be a rafahi határátkelőn keresztül a Gázai övezetbe – áll a Reuters gyorsjelentésében.

Mint ismert, az Egyiptommal közös rafahi határátkelő az egyetlen olyan be- és kijárat a Gázai övezetből, amelyet nem Izrael ellenőriz.

Az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezete, az UNRWA már korábban figyelmeztetett, hogy a sótalanítási és szennyvíztisztítási műveletek komoly veszélyben vannak, ha nem érkezik több üzemanyag a területre.

A Gázai övezetbe beszállított üzemanyagról az amerikai Associated Press hírügynökség közölt további részleteket. A jelentés szerint az izraeli hatóságok körülbelül 24 000 ezer liter üzemanyagot engednek be humanitárius célokra.

A palesztin ügyekért felelős izraeli védelmi szerv, a Cogat közölte, hogy szerdán délután engedélyezi az ENSZ üzemanyag-szállító teherautóinak feltöltését az egyiptomi határátkelőnél. átkelőnél. A döntést az Egyesült Államok kérésére hozták meg – közölte a szervezet.

Izrael korábban többször megtagadta, hogy üzemanyagot engedjenek be a Gázai övezetbe, mondván, hogy az a Hamász katonai célokra fordítaná.

Az IDF szerint „terroristák haltak meg”, mielőtt a katonáik behatoltak a gázai kórházba

Újabb közleményben számolt be az Izraeli Védelmi Erők (IDF) az úgynevezett „célzott műveletről” amelynek során rajtaütöttek Gáza legnagyobb kórházán, ahol hetek óta emberek százai keresnek menedéket az izraeli légicsapások elől.

Az IDF a Telegram platformra feltöltött üzenetében azt állította, hogy a behatolás előtt

robbanószerkezetekkel és terrorista sejtekkel találkoztak, és harc kezdődött, amelyben a terroristák meghaltak

A Times of Israel arról számolt be, hogy legalább öt Hamász-fegyverest megöltek a csapatok a kórház előtt zajló tűzharc során, és idézték az IDF-et, amely azt állította, hogy nem volt „súrlódás” a csapatok, a betegek és az egészségügyi alkalmazottak között, továbbá nem találták jelét annak, hogy túszokat tartanának fogva a helyszínen.

Az IDF közölte, hogy „orvosi csapatokat és arabul beszélő katonákat” küldött a kórházba.

(The Guardian)

Fehér Ház: Nem akarunk kórházi tűzharcot látni

Kórházra mért légicsapást nem támogatunk, és nem akarunk kórházi tűzharcot sem látni, ahol ártatlan emberek, segítségre szoruló emberek, betegek, orvosi ellátásra várakozók kerülnek kereszttűzbe

– idézte a BBC szerda hajnalban a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivőjét a Gázában Izrael által lerohant kórház kapcsán. Megismételték továbbá Joe Biden amerikai elnök kedden tett kijelentését, miszerint a kórházakat és a betegeket meg kell védeni.

A brit hírszolgáltató arról is írt, hogy Biden és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábban telefonos megbeszélést folytattak. A Fehér Ház az erről szóló közleményében azt írta, hogy a két vezető hosszan tárgyalt a Hamász által fogva tartott túszok kiszabadításáról.

Az izraeli hadsereg szerdára virradóra rajtaütött Gázaváros legnagyobb egészségügyi intézményén, az Al-Shifa kórházon. Ez alig pár órával azután történt, hogy az USA saját hírszerzési információira hivatkozva közölte: alátámasztottnak látják Izrael állítását, mely szerint a Hamász parancsnoki központot ásott be az Al-Shifa kórház alá. A Hamász ezt az állítást ugyanakkor határozottan cáfolta.

A Hamász a kórház elleni műveletért a Fehér Házat hibáztatta, mondván, hogy az amerikai elnök Izraellel együtt „teljes mértékben felelős” a rajtaütésért. Ezt azzal indokolták, hogy az amerikai hírszerzés közlései adtak „zöld utat” Izraelnek a kórház elleni támadás megindításához.

Rajtaütött a Gázai övezet legnagyobb kórházán az izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg közölte, hogy szerdán kora hajnalban rajtaütöttek a gázai Al-Shifa kórházon.

„Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hírszerzési információk és a műveleti szükségesség alapján pontos és célzott műveletet hajtanak végre a Hamász ellen a Shifa kórház egy meghatározott területén. Az IDF szárazföldi műveletet hajt végre Gázában a Hamász legyőzése és túszaink kiszabadítása érdekében. Izrael a Hamásszal áll háborúban, nem pedig a gázai civilekkel”

– olvasható a közleményben.

A The Guardian azt írta, helyi idő szerint hajnali egy óra körül a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője azt mondta, Izrael közölte, hogy „az elkövetkező percekben” rajtaütést hajt végre az egészségügyi komplexumban.

Munir al-Bursh, a gázai egészségügyi minisztérium főigazgatója az Al Jazeera televíziónak elmondta, hogy az izraeli erők a kórház kiterjedt területének nyugati oldalát támadták meg, és „nagy robbanásokról” számolt be. A gázai egészségügyi minisztérium szóvivője szerint az izraeli erők átkutatják a kórház alagsorát.

Olvasói sztorik