Élő Nagyvilág

Élő adásban, újságírók közelében csapódott be egy rakéta az izraeli határ mellett

Hétfői közvetítésünket itt olvashatják vissza.

Fehér Ház: Bizonyíték van arra, hogy az egyik gázai kórházat bázisként használja Hamász

A Fehér Ház rendelkezik olyan információkkal, amelyek megerősítik, hogy a Hamász katonai célokra használja a gázavárosi Sifa kórházat – közölték kedden. Ez az a kórház, amely napok óta támadás alatt áll és ahol több ezer ember zsúfolódott össze, miközben nincs áram és sorra halnak meg az ott ragadt betegek.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője elmondta, bizonyíték van arra, hogy a Hamász katonai műveletek lebonyolítására használja a kórházat és valószínűleg fegyvereket is tárolnak ott, ami háborús bűncselekménynek minősül. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez nem csökkenti Izrael felelősségét abban, ahogy meg kell védeni a civilek életét.

ENSZ-főtitkár: haladéktalan tűzszünet kell Gázában az emberiesség nevében

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint az emberiesség nevében azonnali tűzszünetre van szükség a Gázai övezetben – közölte kedden Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője. A portugál politikust mélyen felzaklatták “a drámai halálozások” a Gázai övezet kórházaiban – húzta alá Dujarric.

A Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet legfrissebb összesítése szerint 11 ezer 320-ra emelkedett az izraeli erők ostromolta palesztin térségben a halálos áldozatok száma, akik között 4650 nő és 3145 gyermek van. A sebesültek száma 29 200-ra nőtt.

További nehézséget okoz a heves esőzés a sűrűn lakott térségben, ahol számos ember veszítette el otthonát az izraeli bombázás miatt, illetve a lakosság egy része hevenyészett sátrakban kénytelen élni. Az esős időszak beálltával félő, hogy elöntheti a víz a Gázai övezetet, illetve túlterhelődhet a megrongálódott helyi csatornahálózat.

Az ENSZ főtitkárának lemondását követeli az izraeli külügyminiszter

Alkalmatlan a feladatára, ezért lemondásra szólította fel az ENSZ főtitkárát az izraeli külügyminiszter – számolt be a Guardian. Eli Cohen az ENSZ genfi épületében tartott sajtótájékoztatón António Guterresszel kapcsolatban kijelentette:

Guterres nem érdemli meg, hogy az ENSZ élén álljon. Guterres semmilyen békefolyamatot nem támogatott [a Közel-Keleten], és Guterresnek, mint minden szabad nemzetnek, világosan és hangosan azt kellene mondania, hogy »Szabadítsátok meg a Gázai övezetet a Hamásztól«.

Az izraeli miniszter a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságával és az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) is megbeszélést folytatott és követelte, hogy a Vöröskereszt minden csatornán keresztül azon dolgozzon, hogy meg lehessen látogatni a Hamász által Gázában fogva tartott túszokat azért, hogy fel tudják mérni az állapotukat és megkapják a szükséges orvosi ellátást.

A jemeni lázadók további csapásokat helyeztek kilátásba Izrael ellen

A jemeni síita húszi lázadók vezetője további csapásokat helyezett kilátásba Izrael területe, illetve izraeli hajók ellen a Vörös-tengeren és a Báb al-Mandab szorosban. “Folyamatosan figyeljük a Vörös-tengert izraeli hajók után kutatva, különösen a Báb al-Mandab szorosban és a jemeni felségvizek közelében” – hangoztatta Abdulmalik al-Húszi, a felkelők vezetője.

Az Irán támogatását élvező felkelők az utóbbi hetekben több rakéta- és dróntámadást indítottak Izrael ellen. Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező húszik, valamint a Szaúd-Arábia és más arab országok által támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni kormányhoz hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket támogató arab koalíció. A jelentős katonai tényezővé vált húszik harcosok tízezreivel és hatalmas rakéta- és drónarzenállal rendelkeznek, s a konfliktus során ellenőrzésük alá vonták Jemen északi részét és vörös-tengeri partvonalát.

(MTI)

1500 fölé emelkedett az antiszemita cselekmények száma a Hamász izraeli támadása óta Franciaországban

Franciaországban 1518 antiszemita cselekményt regisztráltak a Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet október 7-én Izraelben elkövetett terrortámadása óta – közölte kedden Gérald Darmanin belügyminiszter az Europe1 francia kereskedelmi rádióban.

Ez a szám háromszor annyi, mint amennyi a tavaly egész évben elkövetett antiszemita cselekmények száma: 2022-ban 436 esetet jelentettek a hatóságoknak.

Az elmúlt hónapban 571 embert állítottak elő, s 330 eljárást indítottak antiszemita cselekményekkel kapcsolatban – jelezte a belügyminisztérium az AFP hírügynökségnek.

Történtek muszlimellenes cselekmények is, de ezek nem érik el azt a mértéket, amit az antiszemitizmus esetében tapasztalunk

hangsúlyozta Darmanin. „Vannak mecsetek, amelyekbe halálos fenyegetéseket, merényletfenyegetések érkeztek, és nagyon sok az iszlámellenes megszólalás, a többi között a televíziós műsorokban” – tette hozzá, jelezve vagy az igazságszolgáltatás vagy a médiahatóság, az Arcom, már vizsgálja ezeket az ügyeket.

A tárcavezető az X-en azt is jelezte: az idei év kezdete óta 1762 antiszemita, 564 keresztényellenes és 131 muszlimellenes cselekményt regisztráltak a hatóságok. A miniszter részletezte is a rögzített antiszemita cselekmények jellegét, miután Abdelali Mamoun, a párizsi nagymecset imámja kedden az RMC rádióban azt a kérdést tette fel, hogy hol van az a mintegy 1500 antiszemita cselekmény, amelyek Franciaországban történtek.

Szeretném, ha nyilvánosságra hoznák őket, hogy szolidaritást vállalhassunk a franciaországi zsidókkal

fogalmazott a vallási vezető. A belügyminiszter elítélte a szerinte „nagyon megdöbbentő célozgatásokat”.

A tárca összesítése szerint az antiszemita cselekmények fele feliratok, plakátok, transzparensek, egyebek mellett „halál a zsidókra” és horogkeresztek, 22 százalékuk fenyegetések és sértegetések, 10 százalékuk terrorizmus dicsőítése, 8 százalékuk rongálás, 6 százalékuk gyanús viselkedés, 2 százalékuk testi sértés és 2 százalékuk közösségi helyek elleni támadás. A legtöbb esetet Párizsban jelentették.

A párizsi nagymecset rektora, Chems-Eddine Hafiz elhatárolódott az imám megjegyzésétől, szerinte a vallási vezető saját nevében beszélt. A rektor hozzátette: az imám vele tudatta, sajnálja, hogy nagyon félreérthetően fogalmazott, és nem állt szándékában megkérdőjelezni a riasztó számokat.

A párizsi nagymecset nem tagadja, nem bagatellizálja és nem relativizálja az elmúlt hetekben Franciaországban történt antiszemita cselekményeket, és teljes mértékben bízik a belügyminisztérium által közzétett adatokban

olvasható a közleményben. Az intézmény „mélységesen sajnálja az antiszemita cselekmények növekedését, és teljes mértékben elítéli azokat” – tette hozzá a párizsi nagymecset. „Szeretnék köszönetet mondani a párizsi nagymecsetnek a tisztázásáért, és azért, hogy nem kívánja kisebbíteni a Franciaországot érintő antiszemita cselekményeket2 – írta az X-en a belügyminiszter a közleményre reagálva.

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezresre becsült – zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában, számuk 5 és 6 millió közötti.

Vasárnap csaknem 200 ezren vettek részt országszerte az antiszemitizmus elleni tiltakozó meneteken, amelyeken több vallás képviselője is jelen volt, de a párizsi nagymecset és a Muzulmán Vallás Tanácsa képviselői nem csatlakoztak, és sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy az iszlamofóbia ellen nem emeltek szót a szervezők.

(MTI)

Már hét koraszülött halt meg az izraeli csapatokkal körülvett gázai kórházban

A Gázai övezet északi részén már csak egy kórház képes fogadni betegeket, a többi csak hajlékul szolgál a harcok elől menekülőknek – közölte kedden az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA).

Már csak hajlékul tud szolgálni Gázaváros legnagyobb kórháza, a Sifa is, amelyet izraeli csapatok vesznek körül, és amelyben az orvosok szerint 36 koraszülött csecsemő van életveszélyben, mert nincs áram az inkubátorok működtetéséhez.

A Sifa kórház igazgatója közölte, hogy legkevesebb „179 holttestet” temettek el kedden egy tömegsírban, a létesítmény udvarán. Hozzátette, hogy hét koraszülött csecsemő az életben tartásukhoz szükséges áram hiánya miatt meghalt. „Kénytelenek voltunk tömegsírba temetni őket” – mondta Mohammed Abu Szalmija. Így a 39 koraszülöttből már csak 32 van életben.

„Holttestek hevernek a kórházkomplexum folyosóin, és a halottasházak hűtőkamráiban sincs már áram”, mert az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet közötti háború október 7-i kezdete óta egyetlen csepp üzemanyag sem érkezett a Gázai övezetbe – tette hozzá.

Kedden egy nő és egy férfi halt meg az intenzív osztályon – mondta Szalmija. Ezzel 29-re emelkedett az intenzív osztályon ápolt betegek száma, akik azóta haltak meg, hogy szombaton megszűnt az áramszolgáltatás a kórházban.

A nap folyamán az izraeli hadsereg közleményben arról tájékoztatott, hogy megkezdték az inkubátorok szállítását Izraelből a Sifába. Nem volt világos, hogy az inkubátorokat leszállították-e már, valamint hogy hogyan fogják ellátni őket energiával.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága hétfőn megpróbált evakuálni mintegy hatezer beteget, dolgozót és kitelepített embert egy másik gázavárosi kórházból, az Al-Kudszból. A Vöröskereszt szerint azonban a konvojnak vissza kellett fordulnia a harcok miatt – írta az MTI.

Az OCHA arról is beszámolt, hogy november 5. óta újabb kétszázezer ember menekült el Gáza északi részéből a délibe. Az ENSZ által működtetett óvóhelyek délen túlzsúfoltak, átlagosan 160 emberre jut egy WC. Az emberek órákig állnak sorba kenyérért és vízért. A szemét felhalmozódott, a szennyvíz elárasztja az utcákat, és a csapok kiszáradnak, mert nincs üzemanyag a szivattyúkhoz és szennyvíztisztítók működtetéséhez. Izrael a háború kezdete óta tiltja az üzemanyagimportot, mondván, hogy a Hamász katonai célokra használná.

Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA), amely azért küzd, hogy alapvető szolgáltatásokat tudjon nyújtani több mint hatszázezer embernek, akik iskolaépületekben vagy más déli létesítményekben találnak menedéket, közölte, hogy szerdára kifogyhat az üzemanyag, ami miatt leállhat a legtöbb segélyezési művelet. Az ügynökség nem tudja folytatni a korlátozott élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok importját sem az egyiptomi rafahi átkelőn keresztül, amely a Gázai övezet egyetlen összeköttetése a külvilággal.

Andrea De Domenico, az ENSZ palesztin területekért felelős humanitárius koordinátora szerint „az üzemanyag és az orvosi ellátás elapadása miatt az emberi élet hajszálon múlik Gázában”. Azt is mondta, hogy azóta, hogy az izraeli csapatok öt nappal ezelőtt elértek Gázaváros központjába, túl veszélyes az ENSZ számára, hogy bármilyen műveletet koordináljon az északi részen.

Az üzemanyaghiány olyan drámai, hogy az Egyiptomból a rafahi átkelőn keresztül érkező segélyszállítmányokkal megrakott teherautókat keddtől kezdve nem lehet kirakodni, mert nincs üzemanyag a targoncákhoz, illetve a járművekhez, amelyekkel el tudnák szállítani az élelmiszereket, vizet és gyógyszereket a rászorulóknak – hangsúlyozta az ENSZ humanitárius tisztviselője.

Tömegsírt ásnak az ostromlott gázai kórház területén

Tömegsírt kell ásni az ostromlott gázavárosi kórház területén – jelentette a Reuters Asraf Al-Kidra, gázai egészségügyi szóvivő tájékoztatása alapján.

Al-Kidra, aki maga is a helyszínen tartózkodik, azt mondta, hogy nagyjából 100 holttest található a Sifa kórház területén és semmi esély nincs arra, hogy azokat kijutassák. Ráadásul az épületben napok óta nincs áram, így az épületben tárolt holttestek bomlásnak indultak, ezért igen nagy a fertőzésveszély is.

Ahmed El Mohallalati, a Sifa kórház egyik sebésze hétfőn azt mondta a Reutersnek, hogy az oxigén hiánya miatt kénytelenek általános altatás nélkül elvégezni a műtéteket.

A kórházban 39 koraszülött csecsemőt is ápoltak, akiket ki kellett venni az inkubátorokból, amikor elment az áram. Őket átvitték egy másik részlegre és azóta próbálják őket életben és melegen tartani, de a hétvége során három kisbaba elhunyt. Bár voltak hírek arról, hogy Izrael küld inkubátorokat, Al-Kidra egyelőre nem tud ilyen intézkedésről.

A Hamász azt állítja, hogy a tankokkal körülvett kórházban 650 páciens, és 5-7000 helyi lakos tartózkodik, azt pedig tagadták, hogy Hamász-harcosok is lennének ott, mint ahogy Izrael állítja.

Az izraeli hadsereg elfoglalt egy Hamász főhadiszállást

Az izraeli hadsereg egyik kommandója elfoglalta a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai rendőrségének főhadiszállását, erről videofelvételt készített, és a hadsereg közzétette ezt – jelentette be kedden egy katonai szóvivő.

Egy másik egység feltárta a Hamász egyik alagútját, amelynek lejárata a Gázai övezet egyik mecsetjében található. Előtte a mecsetbe behatolni készülő katonákat a hamászosok páncéltörő rakétákkal támadták, mire a hadsereg segítségül hívta a légierőt, és így tudtak végezni velük – közölte egy másik katonai szóvivő.

A hadsereg kedd reggeli közleménye szerint a légierő az előző nap mintegy kétszáz olyan célpontot támadott, amelyet a Hamászhoz köthetőnek vélt: fegyveres osztagokat, fegyvergyártó műhelyeket, parancsnokságokat. Este az izraeli haditengerészet csapást mért egy katonai kiképzőtáborra és egy raktárra, amelyet a terrorszervezet „haditengerészeti” részlege használt.

Hétfőn két újabb izraeli katona esett el a Gázai övezetben: egy 21 éves sorkatona és egy 27 éves tartalékos. Ezzel negyvenhatra nőtt a gázai szárazföldi hadjárat október 28-i kezdete óta az ott elesett izraeli katonák száma. A Hamász Izrael elleni váratlan, október 7-i terrortámadásától számítva a szárazföldi offenzíváig háromszázhatvanöt katona vesztette életét.

Az izraeli hadsereg megkezdte inkubátorok szállítását egy izraeli kórházból a gázai Sifa kórházba.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megkíméljük a civil lakosságot, segítsünk evakuálásában, valamint megkönnyítsük az egészségügyi felszerelések és élelmiszerek bejuttatását az övezetbe. Nem a gázai lakosság ellen folytatunk háborút

– szögezte le X-oldalán az egyik katonai szóvivő.

A Hamász hétfőn este közzétett egy videót, amelyen a Nahal Oz izraeli laktanyából október 7-én az övezetbe elhurcolt Noa Marciano katona látható. A terrortámadás napján elvittek a Gázai övezetbe egy terhessége végén lévő nőt is, akinek a számítások szerint már szülnie kellett.

Izraeli szakértőknek sikerült azonosítaniuk a Hamász támadásában meggyilkolt Vivien Silver 72 éves békeaktivista földi maradványait. A Beri kibucban élő asszony önkéntes munkában éveken át saját autójával, saját költségén szállított gázai betegeket izraeli kórházakba ellátásra, gondoskodott róluk izraeli tartózkodásuk alatt, majd visszaszállította őket az erezi átkelőhelyhez.

Danny Danon, az Izraelben kormányzó Likud, valamint Ram Ben Barak, az ellenzéki Van Jövő párt parlamenti képviselője közösen cikket írt a The Wall Street Journal című amerikai lapba, és ebben arra szólította fel a világ országait, hogy fogadják be a Gázai övezetből menekülni akaró palesztinokat.

Még a viszonylag csekély számú – akár csak tízezer – gázai befogadása is jelentősen javítana az övezetbeli humanitárius helyzeten. A nemzetközi közösségnek erkölcsi lehetősége és kötelessége, hogy együttérző legyen a gázai lakossággal, és közreműködjön a Közel-Kelet békéjének és stabilitásának, a gázaiak jobb életkörülményeinek megteremtésében

– írták.

A ciszjordániai palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint hat palesztin életét vesztette hétfőn este Túl-Karmban izraeli katonákkal történt összecsapásokban, valamint további tizenkettő megsebesült, négyen életveszélyesen. Szemtanúk szerint legkevesebb ketten tűzpárbajban haltak meg, vagyis ők is lőfegyvert használtak.

Szintén Ciszjordániában izraeli katonák hétfőn este agyonlőttek egy palesztint, aki egy útkereszteződésben megpróbált leszúrni egy katonát a Hebrontól északra található Anon helységben.

Újságírók közelében, élő adásban csapódott be egy rakéta

Libanoni újságírók egy csoportja élő adásban adott riportot az izraeli határ közelében, amikor egy rakéta csapodott be mellettük – írja a The Guardian. A forgatócsoport az izraeli erők és az iráni támogatású Hezbollah közötti határokon átnyúló ellenségeskedésről készített riportot.

Rif Akil, a libanoni Al Jadeed csatorna munkatársa és kollégái Jarounban forgatott, közel az izraeli határhoz, amikor a rakéta becsapódott. A hírek szerint sérülés nélkül megúszta. Az izraeli hadsereg nem kommentálta az esetet.

Tankok kerítették be Gáza legnagyobb kórházát

A BBC riportere telefonon ért el egy személyt, aki a gázai Al-Shifa kórházban tartózkodik. Elmondta, feszült helyzet a kórház körül, ugyanis azt minden irányból tankok veszik körül, és lehetetlen be- és kimenni a kórházba.

Mint mondta, még a kórházi épületen belül az egyik épületből a másikba való költözés is nagy kockázatot jelent. A riport szerint a helyi nyilatkozó azt mondta,

emberek haltak meg a kórházban, mert nincs áram, nincs víz és nincs elég gyógyszer.

Hétfőn azt közölte, hogy az IDF vasárnap megkísérelt 300 liter üzemanyagot a kórházhoz szállítani, de a Hamász nem volt hajlandó átvenni, amit a Hamász tagadott.

Ugyanakkor a BBC-nek nyilatkozó kórházi kapcsolattartó szerint 300 liter nagyon kevés, az legfeljebb fél óráig tart ki. Azt mondta, legalább napi 10 ezer literre van szükség ahhoz, hogy a kórházban minden működjön.

Izrael azzal vádolta a Hamászt, hogy a kórház alatt parancsnoki és irányító központja van – amit a csoport tagad. A BBC forrása erre azt mondta,

több százszor voltam kórházban, ott születtem, ott született a fiam is, anyukám életének utolsó két hónapjában bent volt a vese dialízisközpontban, és minden nap meglátogattam. Nehéz ellenőrizni, hogy mi van alatta. Én nem láttam katonai jelenlétet a kórház épületeiben.

Izrael azt állítja, inkubátorokat helyez át Gázába

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy folyamatban van az inkubátorok átszállításának koordinálása egy izraeli kórházból Gázába – írja a BBC.

A közösségi médiában közzétett nyilatkozat mellett az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egy képet is közzétett arról, hogy az egyik katonája egy inkubátort rak ki egy furgonból egy parkolóban. Azt nem hozták nyilvánosságra, hol készült a fotó.

A palesztin egészségügyi dolgozók legutóbbi figyelmeztetései után tesz lépéseket Izrael, Gázából ugyanis azt jelentették, hogy az újszülöttek a kórházakban ellátáshiánytól szenvednek.

Vasárnap az Egészségügyi Világszervezet közölte, hogy Gáza város legnagyobb kórháza, az Al-Sifa beszüntette a működését, és a helyzet szörnyű és veszélyes.

Daniel Hagari az IDF szóvivője azt mondta, Izrael segítséget fog nyújtani a nehézségekkel küzdő csecsemők biztonságosabb kórházba evakuálásához – bár nem tették egyértelművé, hogy az inkubátorokat Al-Sifába küldik-e.

ENSZ: elfogyott az üzemanyag, veszélyben a humanitárius műveletek

A BBC azt írja, hogy az ENSZ palesztin menekültügyi ügynöksége, az UNRWA azt állítja, hogy az általa az utánpótlásra használt üzemanyagraktár kifogyott.

A szervezet kommunikációs igazgatója, Juliet Touma a BBC-nek azt mondta, hogy ezzel veszélybe kerül a Gázai övezet legnagyobb humanitárius művelete.

Azt mondta, ez azt jelenti, hogy az UNRWA holnap reggel nem tudja felvenni az Egyiptomból teherautókkal a területre behozott segélyszállítmányokat.

Öt palesztin meghalt a ciszjordániai összecsapásokban

Legalább három palesztin meghalt egy izraeli drón támadásban a megszállt Ciszjordániában – jelentette a palesztinok hivatalos hírügynöksége, a Wafa a nyugati Tulkarm város kórházára hivatkozva.

Továbbá újabb két palesztint lőttek agyon izraeli katonák a város egyik menekülttáborában lezajlott korábbi összecsapások során – írja a Reuters Wafára hivatkozva.

Az AFP jelentése szerint öt, 21 és 29 év közötti férfi halt meg Tulkarmban egy izraeli hadművelet során, szintén egy kórházigazgatóra hivatkozva. Nem derült ki azonnal, hogy az AFP által közölt öt halott megegyezik-e a Wafa és a Reuters által közöltekkel.

Koraszülöttek haltak meg oxigénhiány miatt

Mohamed Abu Selmia, a kulcsfontosságú gázai, al-sifai kórház vezetője a BBC-nek arról beszélt, hogy az elmúlt napokban 32 ember halt meg az intézményben. Mint mondta,

három koraszülött és hét ember halt meg oxigénhiány miatt.

Közölte, több másik, dialízisre szoruló beteg esetében is fennáll annak a veszélye, hogy a következő napokban meghal, mivel a kezelésük már nem biztosított.

Az orvos szerint a kórházban hamarosan kifogy az üzemanyag, és más készletek is kifogynak. Elmondta, a koraszülötteket a már nem működő inkubátorokból ki kellett venniük. Több mint 600 sérült van az intézményben.

A BBC megkérdezte az orvost, hogy az izraeli hadsereg felvette-e a kapcsolatot a betegek vagy a koraszülöttek evakuálásával kapcsolatban, ugyanis Izrael azt közölte, hogy üzemanyagot küldött a kórház közelébe és más készleteket. Azonban az orvos szerint ők próbálták felvenni a kapcsolatot Izraellel, ám eddig nem kaptak választ. Mint mondta,

tárgyalások folynak a koraszülöttek evakuálásáról, de eddig semmi sem történt.

Abu Selmia elmondta, hogy a kórház kapcsolatba lépett a Vöröskereszttel is, hogy megpróbálják összehangolni a holttestek eltemetését, amelyek közül körülbelül 150 van a kórházban, de azt mondták neki, hogy ez jelenleg nem kivitelezhető.

Beszélt olyan részletekről is, hogy egyes holttesteket kutyák ettek meg-

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik