A Stranger Things mindenre elszánt rendőrfőnökét, Jim Hoppert alakító David Harbour csütörtökön a Feeding America egy rendezvényén tűnt fel, ahol többek közt a sorozatról is szó esett – írja a Variety.
Harbour a vörös szőnyegen kijelentette:
így semmi sem állja már az útját annak, hogy az ötödik évad belátható idn elül elkészüljön.
A színész hozzátette: a SAG-AFTRA és a WGA által kicsikart megegyezés kulcsfontosságú lesz a fiatal színészek karrierjében, hiszen ők ezentúl védettebbé válnak a pénztelenséggel szemben. Nekik húsz évvel ezelőtt nem volt hasonló védőhálójuk, így csak a Magyarországon is nagy sikerrel futó Esküdt ellenségek című sorozatra (Law & Order) számíthattak, aminek egyetlen részében szerepet vállalva máris egy évre biztosították a megélhetésüket, valamint képezhették magukat.