Gazdaság

Nyuszet: Ezért nem elégedettek a nyugdíjasok a nyugdíjemeléssel

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Pénteken, november 10-én megkapják a számlások a januárig visszamenőleges 3,1 százalékos nyugdíjemelést, nyugdíjkiegészítést, és azoknak is jön a pluszpénz a napokban, akiknek a postás szokta kivinni. Mármint akiknek jár. Ennek kapcsán adott ki a közleményt Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) soros elnöke, Juhász László, amelyben több oldalról megvilágítva jelzi, miért nem elégedettek a nyugdíjasok, és mit szeretnének a jelenlegi rendszer helyett.

Szóvá teszi, hogy miközben a kormányzat folyamatosan hangoztatja a költségvetés nyugdíjkiadásainak megugrását, ez azonban korántsem a nyugdíjasok megbecsülését jelzi szerinte. Miért nem? Mert mint fogalmazott,

  • az elmúlt évtizedben több mint 11 százalékról „sikerült” lecsökkenteni a GDP-arányos nyugdíjkiadásokat a  7,2 százalékra.
  • A minimálbéresek jövőre két számjegyű emelésre számíthatnak, míg a nyugdíjasok 6% emelést várhatnak.

Pedig mint megjegyzi, már ma is a létminimum alatti nyugdíjat kap az idősek fele. Ezzel álláspontja szerint folytatódik a nyugdíjasok leszakadása az aktívaktól. Megoldási javaslatot is említ, mondván ezen a problémán tartósan a vegyes indexálás bevezetése, illetve egy azonnali, valódi nyugdíjkorrekciós program elindítása segítene.

A kormány szerinte augusztus végén feladta a reményt, hogy megússzuk ezt az évet 15 százalékos inflációval. 15 százalékos nyugdíjemelés volt az év elején, így köteles a különbözetet visszamenőleg kifizetni a nyugdíjasoknak. Az éves becsült nyugdíjas infláció 18,5 %, amely 3,1 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést tesz szükségessé. Ez megfelel a NYUSZET által hónapok óta követelt mértéknek. A szervezet nehezményezi azonban, hogy a kormány továbbra sem hajlandó törleszteni az előző két évben keletkezett 1,5 százalékos elmaradását, ami hiteltelenné teszi a kormányfő kijelentését, miszerint korrekten elszámolnak a nyugdíjasokkal.

Az októberi nyugdíjas infláció 9,1% volt, miáltal az 1-10. havi nyugdíjas infláció 20,7 százalékra csökkent. Ahhoz, hogy az éves nyugdíjas infláció a kormány által jelzett 18,5 legyen, a novemberi és decemberi nyugdíjas infláció átlaga 7,5%% kellene legyen – fejtette ki.

Szerinte nem zárható ki, hogy az éves emelés ebben az évben sem fogja fedezni az ez évi, tényleges infláció mértékét, vagyis a kormány adóssága nőni fog a nyugdíjasok felé. Azt is írja, hogy a KSH ráadásul a két évvel ezelőtti nyugdíjas fogyasztási szerkezet alapján számol, de amikor a nyugdíjasok hitelezik 10 hónapon át az államot, amikor a két év alatt elszenvedett nyugdíjas infláció most is 30 % felett van, csak a legszükségesebbekre, mindenekelőtt a leginkább dráguló élelmiszerekre szűkül a fogyasztói kosaruk tartalma. Ezért követeljük a korrekt elszámolást.

(A KSH év eleji bejelentése alapján a fogyasztói árindexnél az idei évre kialakított súlyok a nemzetközi előírásoknak és az Eurostat módszertani javaslatainak megfelelően a két évvel korábbi (2021. évi) mellett a 2022. év első három negyedévének fogyasztási adatain alapulnak.)

Hogy kinek mennyi lehet a nyugdíjemelés, arról ebben a cikkben írtunk.

Kapcsolódó
Szélsőséges lett a nyugdíjemelés: havi 1240 forinttól 62 ezerig terjed skála
A nyugdíjemelés durván tovább növeli a nyugdíjasok közötti szakadékot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik