Szórakozás

Elton John: nem jutnék tovább az X Factorban

Nem szereti az énekes a televíziós tehetségkutatókat, mert szerinte az ezekben felbukkanó, kiemelkedő tehetségeknek sem garantált a tartós siker.

Elton John a Radio Times című, a celebvilággal is bőséges terjedelemben foglalkozó brit tévé- és rádióújságnak kijelentette: nem lelkes rajongója a tehetségkutató sorozatoknak. “Én sem jutottam volna messzire, ha valamelyikben indultam volna… Egyébként sem akarok a tévében szerepelni, mert a televízió mára unalmassá, bénítóan agyzsibbasztóvá vált” – fakadt ki Sir Elton.

A veterán rocker véleménye szerint az ilyen tehetségkutató műsorokból nem feltétlenül lehet tartós karriert építeni. Sir Elton arra figyelmeztette a versenyzőket, hogy ha meg is nyerik a vetélkedőt, pályafutásuk “egyik napról a másikra” véget érhet – ehhez elég egyetlen, nem túl sikeres album.

A sikeressé válás nehézségeit saját példájával igyekezett alátámasztani, mondván: 17 évesen már együttesben zenélt, aztán dalszerző lett, de az első sikerek “csak hat év kemény gályázás és csalódások sora” után jöttek.

A szupersztár mindenekelőtt arra inti az indulókat, hogy igyekezzenek saját dalokkal érvényesülni, mert így nincsenek kiszolgáltatva senkinek. “A mai dalszerzők borzalmasak, ezért hangzik minden egyformán. A kortárs pop nem igazán magával ragadó” – fejtette ki lesújtó véleményét ifjú kollégáiról Sir Elton John.

Az énekes ezt a véleményét nem először hangoztatja.

A brit X Factor tavalyi sorozatában egy napot az ő munkásságának szenteltek a szervezők, arra kérve az indulókat, hogy Sir Elton valamelyik dalát énekeljék. Amikor azonban annak idején a véleményét kérdezték erről, kijelentette, hogy “így nem lehet tehetségekre bukkanni… Új dalszerzőket akarok hallani, olyanokat, akik saját anyaggal állnak elő, és nem csupán az én számaimat éneklik hétről hétre”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik