Kultúra

Orwell-musicalen dolgozik Elton John

A zenész az Állatfarmból ír darabot Lee Hall közreműködésével.

A projektről nyilatkozva a szövegíró azt mondta a Daily Mailnek, hogy a munka már két éve tart. „Többször majdnem feladtuk, de mindig volt valami, ami továbblendített minket” – fogalmazott Hall.

A nehézségek ellenére az együttműködéssel nem volt probléma, hiszen a két szerző korábban már együtt dolgozott a Billy Elliott című musicalen is, így jól ismerik egymást. „Tudom, hogy Elton szereti, ha kész szövegekkel dolgozhat, ezért jó párat megírtam, mielőtt bevontam volna a folyamatba” – mesélt a munkáról a szövegíró.

Hogy a darabot mikor állítják színpadra, azt egyelőre még nem lehet tudni. A vállalkozás egyébként nem az első kísérlet egy Orwell-musical megírására, hiszen korábban már David Bowie is szerette volna megzenésíteni az 1984 című regényt. Az író örökösei akkor azonban nem járultak hozzá, hogy elkészüljön a darab, így a számok – köztük az 1984 című – Bowie Diamond Dogs albumán jelentek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik