Kultúra

Vége a pernek, közel félmilliárd forintos kártérítést fizet egykori asszisztensének Robert De Niro

David Dee Delgado / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
David Dee Delgado / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A sztár trágár vicceket mesélt, tiszteletlen volt, és rosszul bánt vele.

Hosszúra nyúlt ügy ért véget nemrég a manhattani esküdtszéken: egy nemrégiben született ítélet szerint Robert De Niro cégének 1,2 millió dollárt, azaz mai árfolyamon 426,5 millió forintot kell kifizetnie a színész melett 2008-ban asszisztensként kezdett, majd lassan a sztárhoz kötődő Canal Productions alelnökévé vált Graham Chase Robinsonnak – írja a New York Post.

A nő keresetében azt állítota, hogy a színész kvázi az irodai feleségeként bánt vele, kötelezve arra, hogy

mossa ki az ágyneműjét, vakarja meg a hátát, vizelés közben telefonált vele, néha pizsamában fogadta, és illetlen vicceket is mesélt neki, sőt, mindezek mellett alacsonyabb fizetést is adott, mint a körülötte lévő férfiaknak.

Az ügy eredetileg nem ezzel, hanem egy 2019-es perrel indult, amiben a Canal azzal gyanúsította a nőt, hogy több mint 450 ezer dollárt (160 millió forintot) sikkasztott el a cég pénzéből, ennek egy részét pedig ételre, utazásra, illetve más luxusszolgáltatásokra költötte, munkaideje jó részét pedig a Jóbarátok epizódjainak nézésével töltötte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik