Élő Nagyvilág

A munkácsi rohamdandár elesett katonáira emlékeztek Kárpátalján

YURIY DYACHYSHYN / AFP
YURIY DYACHYSHYN / AFP

A hétfői nap eseményeiről itt olvashat.

Porosenko szerint most nem lehet választásokat tartani Ukrajnában

Az ukránoknak a hadiállapot miatt törvény szerint most nincs lehetőségük politikai kampányt folytatni és választásokat tartani, jelentette ki Petro Porosenko volt ukrán államfő, az ellenzéki Európai Szolidaritás párt vezetője kedden a Facebookon.

Ahhoz, hogy legyőzzük Oroszországot, rendkívüli egységre van szükségünk, mind az ukránok, mind a világ részéről. Egyesülni azt jelenti, hogy cselekedni. Cselekedni az állam védelmében és átfogó segítséget nyújtani az ukrán fegyveres erőknek. Nincs jogunk a politikai játszadozásokhoz, a hírveréshez és a választásokhoz, amikor az országot halálos veszély fenyegeti. Ez nem gyerekjáték, mert az ukrán államiság létezéséről van szó

– hangoztatta.

Porosenko – aki a jelenlegi elnök fő politikai riválisának számít – nyugalomra intett a választások kiírásával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy most mindenkinek a maga feladatát kell végeznie. „Ki kell javítani a hibákat, amelyekből sajnos, elég sok van, méghozzá helyes cselekedetekkel” – mutatott rá az ellenzéki vezető, aki közvetlenül a jelenlegi elnök, Volodimir Zelenszkij előtt töltötte be az államfői posztot 2014-től 2019-ig.

Zelenszkij hétfőn a Telegramon közzétett üzenetében leszögezte: most nincs itt az ideje a választásoknak, hanem az orosz megszállók elleni harcra kell összpontosítani. Ukrajnában hadiállapot van érvényben, amelynek ideje alatt a jogszabályi előírás szerint nem rendezhetnek választásokat.

(MTI)

Új hadifogolytábor nyílik Ukrajnában

A fogságba ejtett orosz katonák nagy száma miatt a közeljövőben új hadifogolytábor nyílik Ukrajnában, számoltak be az „Élni akarok” elnevezésű, az ukrán védelmi minisztérium által indított projekt központjának munkatársai kedden a Telegramon.

A kiadott közleményben hozzátették, hogy ezzel párhuzamosan egy másik tábor létesítésének előkészítése is zajlik.

A hadifoglyok számának növekedése egyrészt a fronton kialakult helyzetnek, másrészt az orosz katonák alulmotiváltságának köszönhető, továbbá annak, hogy az orosz fél blokkolja a hadifogolycserét

– magyarázták, hangsúlyozva, hogy az új tábor körülményei megfelelnek majd a nemzetközi humanitárius jog minden követelményének. Leszögezték, hogy a fogolytáborban az orosz katonák részére orvosi ellátást, napi háromszori étkezést biztosítanak, továbbá kapcsolatot tarthatnak rokonaikkal, és a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői is folyamatosan kapcsolatba léphetnek velük. A fogolytábor mélyen a hátországban lesz, ahogy azt a genfi egyezmények előírják, tették hozzá, közelebbről azonban nem nevezték meg a létesítmény helyét.

A hadifoglyok fogva tartása kizárólag a genfi egyezményekben meghatározott helyeken történik, mert az Oroszországi Föderációval ellentétben Ukrajna betartja a nemzetközi humanitárius normákat. Ezzel szemben az orosz fél közönséges börtönökben és fegyintézetekben tartja fogva az ukrán katonákat köztörvényes elítéltekkel együtt, olykor embertelen körülmények között, anélkül, hogy tiszteletben tartanák és valóban elismernék hadifogoly státuszukat

– áll az ukrán közleményben.

190 ukrán gyereket menekítettek ki az orosz ágyúzás elől

Az ukrán hatóságok eddig 190 gyermeket evakuáltak a Harkiv megyei Kupjanszk környékéről, hogy megvédjék őket az orosz hadsereg ágyúzásaitól, közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója kedden a Telegramon.

A tisztségviselő hozzátette, hogy a gyermekek kimenekítése tovább folytatódik.

Szavai szerint az elmúlt 24 órában az orosz hadsereg változatlanul támadásokat hajtott végre Harkiv, Izjum, Csuhujiv, Bohoduhiv és Kupjanszk térségében polgári infrastrukturális létesítmények ellen. A harkivi régió több mint 17 települését vették tűz alá, írta.

(MTI)

17 dróntámadást indított a Krím-félsziget ellen Ukrajna

Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint kedd reggel 17 ukrán dróntámadást indított a Krím-félsziget ellen Ukrajna. Mindegyik támadást visszaverték.

A légvédelmi rendszerek kilenc ukrán pilóta nélküli légi járművet semmisítettek meg, nyolcat pedig feltartóztattak a Fekete-tenger és a Krím-félsziget területén

– fogalmazott a minisztérium a közleményében.

A lezuhant drónok törmelékei egy embert megsebesítettek, az állapota kritikus – közölte Mihail Razvozhajev, az oroszok által beiktatott szevasztopoli kormányzó.

(The Guardian)

Több százan emlékeztek a kárpátaljai dandár elesett katonáira Ungváron

Hétfőn este több százan gyűltek össze Ungvár belvárosában, hogy imákkal és gyertyagyújtással emlékezzenek a munkácsi 128. rohamdandár elesett katonáira, írja a Kárpáti Igaz Szó. A kárpátaljai alakulatban több magyar is szolgált, de a megerősített veszteséglistát még nem hozták nyilvánosságra.

Az ungvári Színház téren este 18:30-tól gyászmisét celebráltak az áldozatok emlékére. Délután óta folyamatosan érkeztek a térre emberek, amely estére teljesen megtelt.

Munkács központjában virágokkal és a mécsesekkel hajtottak főt a helyeik a háborúban elesett katonák előtt.

https://twitter.com/albafella1/status/1721620619790311721?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1721620619790311721%7Ctwgr%5E15e6f737fd404fd55f1b420fdec1923702f5bd97%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fkulfold%2F2023%2F11%2F07%2Fhaboru-orosz-ukran-konfliktus-kijev-moszkva-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij-nato-eu%2F

Mint ismert, november 3-án, pénteken a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár katonái a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében vesztették életüket, miután légicsapás ért egy rendezvényt, amelyen részt vettek.

Az orosz rakétacsapás miatt a kárpátaljai alakulat 28  katonája hunyt el.

Hétfőtől háromnapos napos gyászt hirdettek Kárpátalján.

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter vizsgálatot rendelt el a körülmények tisztázása céljából.

Olvasói sztorik