Belföld

Hétfőn alakul a KDNP-frakció

Hétfőn reggel tartja alakuló ülését a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési frakciója, az új összetételű parlamentben várhatóan 36 KDNP-s politikus ül majd a képviselőcsoportban - mondta el Harrach Péter leendő frakcióvezető pénteken az MTI-nek.

A KDNP-frakció létszáma az eddigiekhez képest eszerint 13 képviselővel lehet nagyobb, a mostani parlamentben 23 tagú volt a képviselőcsoport.

Harrach Péter közlése szerint az alakuló ülésen döntenek a frakcióvezető, illetve helyettesének személyéről, valamint arról, kit javasolnak a parlament jegyzőjének. Harrach Pétert kedden kérte fel a KDNP elnöke, hogy az új összetételű parlamentben vezesse a kereszténydemokrata frakciót.

A leendő frakcióvezető elmondta: a tervek szerint frakcióvezető-helyettesnek Rubovszky Györgyöt javasolják, míg a parlament jegyzőjének várhatóan ismét Móring József Attilát.

Harrach Péter az MTI-nek korábban a jövőbeni tervekről elmondta, hogy a KDNP fenntartja azokat a korábbi javaslatait, amelyek a családi adózásról, a nyugdíjrendszerről, a családok csődvédelméről és a szabad vasárnapról szóltak. Arról, hogy ezek az előző ciklusban leszavazott, vagy napirendre sem vett javaslatok pontosan mikor kerülhetnek az Országgyűlés elé, szintén később születik döntés – mondta el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik